A benzinár alakulása a kormányzati alkalmasság tükre

Merjünk kicsik lenni!

(Kovács László volt külügyminiszter mondása)

A kormány szakmai működéséről Kovács László szocialista politikus mondása jut eszembe: Merjünk kicsik lenni! A mai kormányt képviselő pártok és személyek, bár elhatárolódtak annak idején Kovács László kijelentésétől, a szakmaiságban igazán mernek kicsi lenni. – De ennyire? – kérdezhetjük. Amiben „nagy” a mai kormány, abban kellene kicsinek lennie: ekkora hozzá nem értés és ide nem illő magabiztosság számomra is meglepő, bár személyes tapasztalataim alapján sok mindent előre láttam. A kétharmad nem a szakmai teljesítményből, hanem az előző kormányok teljesítményéből következett, a hatalom így valósággal a mostani kormánypártok ölébe hullott.

A spekulációk ellen, amelyek a nemzeti valutát is folyamatosan célba veszik és az üzemanyagárakat is, a kormánynak fel kellene lépnie. Ez kötelessége és megvannak erre az eszközei. Feladata ellátására azonban nem mutat hajlandóságot. Az ellenzék pedig nem szorítja rá, nem készteti adekvát cselekvésre.  A média (az ellenzéki is) az összefüggések ismerete nélkül, panelek alapján előre igazat ad a kormánynak, sőt a hibás irányba terelgeti. Most a líbiai válsággal kapcsolatban azt híreszteli, nemsokára 400 forintba kerül egy liter benzin. (Az ilyen „hírek” beigazolódása közzétételükkel szokott kezdődni.) A sajtó szerint az Orbán-kormány nem is tehet ez ellen semmit.

Bencsik János (volt) államtitkár: formálisan az ő kompetenciája (volt)

Bencsik János (volt) államtitkár: formálisan az ő kompetenciája (volt)

A kormány nem tehet ellene? Merjünk ennyire kicsik lenni?

Újabb benzináremelés – Erről most nem Orbán tehet – írta az egyik lap. Dehogynem tehet! – kapom fel a fejemet. Olyan árképletet tart érvényben Orbán Viktor és Fellegi Tamás, továbbá a teológus végzettségű Bencsik János, ami nem a valós költségektől teszi függővé az üzemanyag árát, teret ad mindenféle spekulációnak, sőt felerősíti azokat. Egy okos államnak e hatásokat kiiktatni, de legalább mérsékelni kellene.

Az arab tűz minket is megéget – újságolja egy másik lap. Minket minden megéget – mondhatnánk. Sajnálatos, hogy a sajtó „szakértőkre” hivatkozva bátorítást ad az ez irányú feladatát elfelejtő (nem ismerő?) kormánynak: ne védje az országot a spekulációtól, hadd emelkedjen a benzin ára rövid időn belül 400 forintra. Merjünk kicsik lenni? De ennyire kicsik? És ezt (is) fizettessük meg a választókkal?

Félrevezető kormányzati kommunikáció

Az üzemanyagárak már most is minden realitást meghaladnak. Nálunk a legdrágább a környező országok közül, még inkább a jövedelmekhez képest. A költséginváziót hamis módon kommunikálják: az előző kormányokra mutogatnak, aminek van alapja. De ha addig nem, a kormányzás kilenc hónapja alatt lett volna idő a helyzet feltárására, a megfelelő válaszok kialakítására, a meghaladott gyakorlat felülbírálatára.

Erre nem válasz, hogy kis ország vagyunk, nyitott gazdaság, ránk minden kihat és a költségeket különben is meg kell fizetni. Általában ugyanis nem a költségeket, hanem jóval többet kell megfizetnünk, mint jelen esetben is. Az import árakat nem naponta alakítják a tőzsdén, azokat középtávú egyezmények határozzák meg. Olajvezetéken hozzuk be, ami a legolcsóbb szállítási mód. Van hazai termelés is, önköltsége töredéke a tőzsdei, de a behozatali árnak is.

Van, akinek semmibe nem kerül, más a költségeit sem számolhatja el

A kormány valószínűleg nem tudja, mennyibe kerül a benzin, ahogy Demszky Gábor sem tudta, mennyi egy vonaljegy ára. A benzint nem a kormány fizeti, számára és intézményei számára, továbbá azok számára, akik e szisztémához csatlakozhatnak, benzinjegyet biztosítanak, amihez a költségviselő költségvetés, önkormányzat stb. a kereskedelminél alacsonyabb áron jut hozzá. Azok a vállalkozók viszont, akik saját járművüket veszik igénybe, a saját költségükre és kizárólag hivatalos útra, az „egyszerűsített” elszámolás szerint olyan alacsony üzemanyagárakat alkalmazhatnak, amennyiért nem lehet üzemanyagot vásárolni.

Tévutak és kényszerpályák és a nomenklatúra, ami e mögött van

Kényszerpályák, tévutak – Az új nomenklatúra c. könyvemben részletesen foglalkoztam a kormányok komplex energiapolitikájának hiányával és azokkal a tévutakkal, amelyek elemzések, hatásvizsgálatok és a józan ész sajnálatos nélkülözése miatt alakultak ki. Ezt most nem ismételném meg, el lehet olvasni és az adatok felett el lehet merengeni. A tévutakat később kényszerpályaként erőltették és erőltetik ránk az egymást váltó kormányok.

Hogy miért teszik ezt, arra magyarázat a többé-kevésbé egységes nomenklatúra (elit), amit a hasonló érdekek tartanak egyben. A kialakult viszonyok között a kormányok minden gond nélkül csoportérdekeket képviselhetnek, ami kevéssé felkészült és tájékozott gazdaságirányítás mellett is jól és kényelmesen megoldható. Riasztó a helyzet és az összefüggések nem ismerete; a valóságot egy konstruált (virtuális) világ feltételezéseivel és közhelyekkel helyettesítik. Ez vissza is üt, mivel nem ritkán, mint a benzinárnál is, a szabadjára engedett folyamatok ezeknek az érdekeknek is súlyos károkat okoznak. Pl. a kormány érdeke a minél nagyobb bevétel, amit korlátozás nélkül szeret elkölteni, nem kis részben a klientúrára. Csakhogy az üzemanyagárak további növekedése még olyan előnnyel sem jár, hogy bővülnének az adóbevételek. Csökken a fogyasztás, részben a magyarországi vásárlások, részben a feketekereskedelemre való kényszerítés miatt, így mérséklődik az üzemanyagra beszedett adók tömege.

Vannak ennél súlyosabb következmények is, ezek láthatóan nem érdeklik ezt a kormányt sem, mert különben már régóta megtette volna a megfelelő intézkedéseket.

Kitől függ a gazdaságpolitika? Kik a stratégák?

Ennek programalkotással, majd hozzáértő és a tényeket, összefüggéseket ismerő állami vezetők kinevezésével kellett volna kezdődnie. Azok, akik ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak a gazdasági és a fejlesztési tárcánál, lehet, hogy nem igazán ilyenek, gyakran végzettségüket és előéletüket tekintve sem. (Ld. Ki kicsoda a gazdaságirányításban?)  Úgy érzem, gondot jelenthet, hogy a miniszterelnök „annyira beletanult” a közgazdasági szakmába (ez Bogár László véleménye), hogy önállóan, alkotóként is megnyilvánul. (Még kiterjedtebben, mint 1998 és 2002 között.) Lehet az is, hogy igazán ő az alkotó. Mi mással is lehetne magyarázni, hogy az Új Széchenyi Tervet a kezébe fogva nem jött volna rá, mit is adtak a kezébe?

Matolcsy György ötletel. Hiányzik egy jó koalíciós partner!

Matolcsy György ötletel. Hiányzik egy jó koalíciós partner!

Hiányzik egy igazi koalíciós partner is a jobb teljesítményhez

A mostani, nem színvonalas húzások láttán egyre inkább az a meggyőződésem, hogy hiányzik ma egy igazi koalíciós partner a Fidesz mellől, kontrollként és fékként. Ilyenek voltunk mi, akik adóemeléseket, pénzosztogatást, a mezőgazdaság negligálását és egyebeket akadályoztunk meg annak idején. Mi még ügyeltünk arra, hogy a Ferencváros megsegítése törvényes és a nemzetközi szokásoknak megfelelő legyen. Kíváncsi vagyok: mit tesznek az új FTC elnökön keresztül? Arra is persze: mi lesz majd ennek rá a következménye?

Túlszámlázások, a tisztességtelen hasznot nem juttatják vissza a megkárosítottaknak

Egy másik gond az ellenőrzés hiánya. Az üzemanyagoknál mindig felmerült a túlszámlázás lehetősége, ezzel az Orbán-kormány ülésein is foglalkoztunk. Az energiaszolgáltatókat privatizáló Horn-kormány óta (rossz) árképlet határozza meg, mennyit kell hétről hétre az üzemanyagért fizetni. Bár ezek az árképletek a (külföldi és hazai) monopóliumoknak felettébb kedveznek a hazai fogyasztók, felhasználók rovására (mindenféle, ide nem illő elemek változásán keresztül is forszírozott áremelkedést eredményeznek, nem tompítják a spekulációs hatásokat, nem kényszerítenek a termelés és a szolgáltatás hatékonyságának növelésére és a fogyasztókkal ebben való osztozkodásra stb.) a szolgáltatók gyakran még az árképletből következőnél is többet számláznak.

Az ilyen tisztességtelen hasznot a fejlettebb világban elvonják és visszajuttatják a megkárosítottaknak (pl. az árak visszakorrigálása formájában), továbbá súlyos büntetést rónak ki. Nálunk sem ez, sem az nem szokott lenni, de még ellenőrzés is csak ritkán, a feltételezett jogtalan extraprofitot válságadó formájában viszont most az állam teszi zsebre. Az az állam, amelyik nem látta/látja el a feladatát.) A MOL túlszámlázásait a versenyhivatal alapos gyanú alapján többször is vizsgálni akarta, de ezek az eljárások minden esetben elhaltak. Vajon miért?

MOL: Hernádi Zsolt és Csányi Sándor

MOL: Hernádi Zsolt és Csányi Sándor

Minek örülhetett Hernádi Zsolt?

A MOL is fizet válságadót, amit vezetője, Hernádi Zsolt látható örömmel vett tudomásul. Nincs itt semmi ellentmondás. Ennek az elégedettségnek az egyik oka nyilván az, hogy maradhat székében, annak ellenére, hogy a gázkereskedelmi üzletágat eladta, amivel Orbán Viktor szándékát keresztezte. A gázkereskedelmi üzletág eladása persze hatalmas üzlet volt a MOL vezetőinek, köztük Csányi Sándor igazgatósági tagnak, akik az újságok meg nem cáfolt híradása szerint több mint 10 milliárd (!) forintot kerestek bónusz-részvényeik árfolyam-emelkedésén. Az öröm másik oka talán az, amit napról napra tapasztalhatunk, hogy hirtelen elkezdtek szinte hétről hétre növekedni az üzemanyagárak, akkor is, amikor erre nem volt az árképletben megjelölt ok. Ez arra utalhat, hogy talán szemet hunynak az esetleges túlszámlázás felett: a válságadót vagy annál is többet tovább lehet hárítani. Ez viszont áremelkedéssel jár, annak dezorganizáló hatásaival együtt. Az sem számíthat, hogy egyre többe kerül az a benzin és gázolaj, amit állami kocsikba tankolnak, igaz, ezt az állam fizeti. Így az éremelés a költségvetést terheli.

Surányi György: tervezd alá az inflációt!  Szemben: Orbán Viktor

Surányi György: tervezd alá az inflációt! Szemben: Orbán Viktor

Surányi György tanácsát ma is időszerűnek tarthatják

Az első Orbán-kormány megfogadta Surányi György tanácsát: alá kell tervezni az inflációt. (Ld. bővebben az említett könyvben.) Javaslata szerint ez növeli az államháztartás biztonságát, hiszen, ha (még) magasabb lesz a tényleges infláció, mint amit terveznek, a kormánynak a tervezettnél több lesz a bevétele. A kormánynak ez annyira megtetszett, hogy – többletbevétel céljával – az ötletből gyakorlatot csinált és több százmilliárd forintot költhetett el „teljesen szabadon”.

A gazdaság ellehetetlenítésének útján: a spekulációknak is kiszolgáltatva

Az infláció felpörgetése ma is az egyik recept lehet. Ezért nem zavarja a kormányt az infláció és a vele együtt járó következmények, az sem, hogy EU-s állatjóléti fejlesztési igények miatt a tojás ára a duplájára nőhet, holott a válságra hivatkozva lehetne érvelni a több évvel való elhalasztás mellett. Az sem zavaró, hogy a cukor ára rövid idő alatt a duplájára, 400 forintra ugorhat, ezt elintézik azzal, hogy nem szállít Brazília. Bár a cukorrépa termesztés elsorvasztásához és cukorgyára bezárásához a mai kormánynak szintén nincs köze, annál több van elődeinek, de a piaci helyzet kezeléséhez viszont van. (Ahhoz tehát igencsak van köze a korábbi Orbán-kormánynak, hogy az állami tartalékolás, amit az állam a TIG Kht.-n keresztül lát el, nem működik.)

Ezért nem zavaró a kormány számára az sem, hogy a benzinár hamarosan 400 forint lehet, sőt van újság, amelyik 500 forintról beszél. Az sem zavaró, hogy az üzemanyagár, benzinár beépül a termékek árába és hogy rontja exportunk versenyképességét is. A súlyos következményeket a kormány és a gazdasági kormányzat csúcsvezetői látnivalóan nem ismerik, de nem is akarnak azokkal megismerkedni. Azt sem érzékelik, hogy nem lehet megismételni a tíz évvel ezelőtti mutatványt könnyű pluszbevétel megszerzésére: a gazdaság kivérzett állapota miatt és a több éve folyó megszorítások után. Különösen úgy, hogy ma szinte minden hangszeren játszanak a bevételek növelése céljából. Nem kell nagy fantázia, hova vezet ez. Pangáshoz, leépüléshez, a munkahelyek további megszűnéséhez és sok minden máshoz.

A sürgető megoldás megkerülhetetlen eleme egy új és reális árképlet megalkotása, ami minél tovább késik, annál nagyobb lesz mindannyiunk kára. Az ellenzéknek van lehetősége arra, hogy ezt és a felelősséget a sajtón keresztül közismertté tegye.

„Személyes” vonatkozások, vagy inkább sajnálatos előzmények

Az energia, ide értve az üzemanyag felhasználásával nyilván takarékoskodni kell. Ez a megszorításoktól eltérően azt jelenti, hogy nem hagyjuk figyelmen kívül a hatékonysági szempontokat, hanem ezt állítjuk a középpontba. Ezt nem áremelésekkel lehet elősegíteni (tehát le kell mondani a sarcpolitika folytatásáról és az infláció gerjesztéséről), hanem szerkezeti változásokkal és ezek támogatásával és ösztönzésével. A befolyó áfát vagy annak egy részét vissza lehetne forgatni e célokra. Hogy hogyan képzelhető el a komplex energiapolitika, milyen irányai vannak, azt az előző kormány fejlesztési minisztériumának felvázoltam. Szerettem volna kidolgozni, de végül is legfelső tárcaszinten (miniszteri szinten) úgy ítélték meg, hogy „nem aktuális” (!!).  Maradt tehát a káosz az elképzelésekben és a gyakorlatban. A távfűtés árát nem az árképlet felülvizsgálatával érték el, amit az Állami Számvevőszék még a ’90-es években javasolt, hanem más fogyasztókra való áthárítással, az áram díjára való terhelésével.

2010-ben, kisiskolások előtt. Bajnai Gordon a megszorításokat dicséri

2010-ben, kisiskolások előtt. Bajnai Gordon a megszorításokat dicséri

A zűrzavarosság tovább fokozódott az előző („szakértői”) (Bajnai-) kormány tevékenysége alatt, ami igyekezett minden energiát – az árképlete miatt – a spekulációnak leginkább kitett olajárhoz kapcsolni. A fővárosban is egy liter 95-ös benzin árában határozták meg a BKV-jegy árát. Először történt ugyan meg, hogy kimutatták, mennyivel károsították meg az áramfogyasztókat, de a nekik visszajáró összeget a kormány önkényesen elvonta és a krízisalapba helyezte. Ezzel demonstrálta, hogy a játékszabályok rá nem vonatkoznak. Azóta sok idő telt el, a múlt torzulásait fel lehetett volna számolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.