február 2010 hónap bejegyzései

A benzinár alakulása a kormányzati alkalmasság tükre

Merjünk kicsik lenni!

(Kovács László volt külügyminiszter mondása)

A kormány szakmai működéséről Kovács László szocialista politikus mondása jut eszembe: Merjünk kicsik lenni! A mai kormányt képviselő pártok és személyek, bár elhatárolódtak annak idején Kovács László kijelentésétől, a szakmaiságban igazán mernek kicsi lenni. – De ennyire? – kérdezhetjük. Amiben „nagy” a mai kormány, abban kellene kicsinek lennie: ekkora hozzá nem értés és ide nem illő magabiztosság számomra is meglepő, bár személyes tapasztalataim alapján sok mindent előre láttam. A kétharmad nem a szakmai teljesítményből, hanem az előző kormányok teljesítményéből következett, a hatalom így valósággal a mostani kormánypártok ölébe hullott.

A spekulációk ellen, amelyek a nemzeti valutát is folyamatosan célba veszik és az üzemanyagárakat is, a kormánynak fel kellene lépnie. Ez kötelessége és megvannak erre az eszközei. Feladata ellátására azonban nem mutat hajlandóságot. Az ellenzék pedig nem szorítja rá, nem készteti adekvát cselekvésre.  A média (az ellenzéki is) az összefüggések ismerete nélkül, panelek alapján előre igazat ad a kormánynak, sőt a hibás irányba terelgeti. Most a líbiai válsággal kapcsolatban azt híreszteli, nemsokára 400 forintba kerül egy liter benzin. (Az ilyen „hírek” beigazolódása közzétételükkel szokott kezdődni.) A sajtó szerint az Orbán-kormány nem is tehet ez ellen semmit.

Bencsik János (volt) államtitkár: formálisan az ő kompetenciája (volt)

Bencsik János (volt) államtitkár: formálisan az ő kompetenciája (volt)

Bővebben…