Szájer József kontra Torgyán József (videó)

Üzen a múlt. Torgyán József féregirtónak titulált beszéde után (ld. honlap), az ünnepet követő első ülésnapon az országgyűlésben is össztüzet nyitottak a Kisgazdapártra. A valóság nem volt elég látványos, inkább lehangoló, ezért kiszínezték, sarkították, valótlanságokat állítottak. A beszéd ugyanis ürügy volt a párt elleni egységfrontra, elszigetelésére, győzelmi menetelésének megakasztására, hiteltelenítésére. Már akkor a leszámolásra.

A napirend előtti felszólalásokat Szájer József nyitotta meg a Fideszből. Sokat fejlődhetett azóta, mert akkor folyékonyan felolvasnia sem sikerült a papírra írt szöveget: hebegve, makogva, dadogva olvasta felszólalását. Furcsa kifejezéseket használt, így például azt, hogy Torgyán pofon köpte a kisgazda szellemiséget.

Tartalmilag pedig valótlanságokat állított, amit több képviselő “hazudsz, hazudsz” bekiabálásokkal utasított vissza. Abban sem tartotta magát a tényekhez, hogy Torgyán csak ígérgetni tud, mintha nem ismerte volna, hogy a Kisgazdapártnak már akkor is volt alternatív programja, nekik meg akkor sem. Teljesítménye után Szájer igen elégedett volt önmagával. Azt is szinte élvezte, amikor Torgyán minősített rágalmazásért büntetőfeljelentéssel fenyegette meg és kérte, ne bújjon a mentelmi joga mögé.

A videón látható: Szájer József, Kövér László, Deutsch Tamás, Gál Zoltán, Izsó Mihály, Gyimóthy Géza, Kávássy Sándor, Szili Katalin, Szabó Zoltán, Keleti György, Isépy Tamás, Giczy György, Kovács Kálmán, Torgyán József, Kónya Ferenc, Kuncze Gábor, Suchman Tamás, Homoki János, Pető Iván, Czoma Kálmán, Győriványi Sándor és sokan mások.

A felszólalásokban szerepel: Horn Gyula, a Horn-kormány, akasztófa, kiirtás, kötél, demokrata, lehulló álarc, pofon köp, bundás ígéret, büntetőfeljelentés aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt, mentelmi jog mögé bújás stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.