Adóreform-ötletelés: csak a károk biztosak

A gazdaságirányításnak a konkrét kihívásokra kell jó választ adnia. Kihívásokból nincs hiány: az egyik az infláció megugrása az élelmiszereknél és a háztartási energiánál. Szerencsétlen egybeesés, bár nagyrészt előre lehetett látni, elkerülhető lett volna, hogy egyszerre történt e két termékcsoportban a nettó árak növekedése és a forgalmi adó mértékének 15 százalékról 20 százalékra növelése. (Kivéve a villamos áramot, ami az EU-s csatlakozásból kikerült a kedvezményes körből.) Ez ugyan az állam számára esetleg tovább növelte az inflációból származó többletbevételeket, de a gazdaságra és a fogyasztókra mindenképpen nehezen elviselhető terhet zúdított. Az valószínű, hogy a kulcs általában való növekedése – különösen a nettó árak emelkedésével együtt – korlátozta a költségvetés bevételeit.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Áfaemelés

Az infláció „vonzásában és taszításában”

A gazdaságirányítás láthatóan nem tud elszakadni az infláció eszközétől. Hiába tudhatná, hogy az inflációnak milyen káros következményei vannak, az áremelkedés továbbra is olyan eszköze, amiről nem akar lemondani. Még az sem érdekli igazán, hogy az euró bevezetésének ugyanolyan feltétele az infláció leszorítása és alacsony színvonalon tartása, mint az államháztartási hiány megfékezése. A rövidtávú célok foglalkoztatják: az utóbbi nem teljesítése mindenekelőtt ilyen, ellenkező esetben leállnak a pénzátutalások. Ehhez képest az euró hátul van a rangsorban. Az inflációnak az a hatása érdekli, amit az MNB egykori elnöke, Surányi György az akkori kormánynak javasolt: a tervezettet meghaladó infláció egyenlegében többletbevételt hoz a kormánynak. Ezt az ötletet az Orbán-kormány megszerette és alkalmazta. Ami a jelent illeti, idén is magasabb lesz kb. két százalékponttal az infláció az előrejelzettnél, ami százmilliárdos nagyságrendű többletet hoz. Persze, ami itt többlet, az máshol terven felüli jövedelemátcsoportosítás, végső soron jövedelemelvonás.

Surányi György2

Surányi György

Világszerte gondot okoz a fogyasztói árindex növekedése és különösen az élelmiszerek és az energia árainak megugrása. E mögött általános világgazdasági problémák húzódnak meg: főként az elégtelen élelmiszer- és energiatermelés, ami miatt jóval magasabb egyensúlyi árak alakultak ki. Sajnálatos, hogy a kiváló mezőgazdasági adottságú Magyarországon egészen kirívó az áremelkedés. Ez is és még számtalan jel is arra utal, hogy hazánkban a mezőgazdaság nem sikerágazat, pedig eredményesebb és kreatív ágazati irányítás és fejlesztéspolitika mellett az lehetne. Ehhez persze legalább meg kellene fontolni az alternatívákat. Ahogy ezt háromnegyed évvel ezelőtt honlapom egyik anyagában megírtam.

Bár az okok általánosak, Magyarországon az átlagosnál jóval gyorsabb inflációhoz vezettek és vezetnek. 2007-ben az Európai Unió országai között a magyarországi 8 százalékos infláció volt az egyik legmagasabb. Ez az árindex két termékcsoport különösen gyors áremelkedéséből következett: az élelmiszereknél 11,5  százalékkal, a háztartási energiánál 26,4 százalékkal nőttek az árak.

Élelmiszer, htartási energia, 2008
Az élelmiszerek árszintnövekedésében meghatározó volt az áfa-kulcs emelésének hatása: míg a nettó termékárak 4,6 százalékkal nőttek, az áfa 7,1 százalékkal. A háztartási energiánál 18 százalékkal nőttek a nettó árak és ugyancsak 7,1 százalékkal az áfa. Vagyis az élelmiszer-áremelkedés csaknem 2/3-ának (60 százalékának) haszonélvezője az állam volt, a háztartási energiánál is a 40 százalékánál. Az élelmiszereknél ez azért is sajnálatos, mert a magas kulcs és ennek további áremelési vonzata miatt termékeink Magyarországon válnak egyre inkább versenyképtelenné. Aki teheti, a határszéli területekről külföldre jár bevásárolni: megfordult az élelmiszer bevásárló turizmus iránya.

A KSH által júniusban közölt adatok szerint 12 hónap alatt az élelmiszerek árai továbbra is az átlagosnál (7 százalék) nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen 69,2 százalékkal drágult az étolaj, 45,8 százalékkal a liszt, 23,9 százalékkal a száraztészta, 22,8 százalékkal a tej, 22,1 százalékkal a sajt, 19,8 százalékkal a tojás, 18,8 százalékkal a kenyér, valamint 18,6 százalékkal a baromfihús.

A háztartási energia átlagot meghaladó 11,3 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz ára 17,5 százalékkal nőtt.

Az energiánál még lehet arra hivatkozni, hogy takarékosságra kell szorítani a fogyasztókat (az élelmiszerekkel ellentétben), de a válság közeli gazdasági helyzetben a folyamatosan és gyorsan növekvő világpiaci árak érvényesítése is túlzás, sőt irreális volt. Egyrészt a fizetőképesség oldaláról nézve, másrészt ennek számszaki alapjait tekintve. Teljesen bizonytalan alapokon nyugszik ugyanis az, mit kell világpiaci árnak venni. És az is, hogyan kell ezt időről időre korrigálni.

Az állam feladata, hogy a természetes monopóliumokat az imitált verseny viszonyai közé helyezze, áremelkedési törekvéseiket megfékezze, költségeiket ellenőrizze. Az áfa révén ugyanakkor az állam éppen az áremelkedésben válik érdekeltté. A 12 százalékos kulcs is túlzás az állami részesedésre, hát még ennek közel a duplájára emelése. Ezt erkölcsileg az tehetné valamennyire elfogadhatóvá, ha az energián beszedett áfa nagy részét energiatakarékosságot eredményező termékek és technológiák fejlesztésére és kedvezményes elterjesztésére fordítanák. Ha nem csökkentjük a magyar gazdaság energiaigényességét legalább a mainak a felére (most ugyanis az EU-s átlag kétszerese), a további áremelkedéseket valószínűsítve, ellehetetlenülünk. Kezelhetetlen gazdasági és társadalmi problémákba, feszültségekbe, válságokba rohanunk. A fuvarozók már a tönkremenetel küszöbére értek, miközben az állam hatalmas összegeket „kaszál” ezen a helyzeten.

Ami a lakossági fogyasztást és a kis- és középvállalkozások számára meghatározó fontosságú belföldi piacot illeti, a magas energiaárak elszívják a jövedelmeket az élelmiszerek (és más termékek) fogyasztása elől. Pedig az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztásban a rendszerváltás kezdetén bekövetkezett hatalmas visszaesés óta nem sikerült utolérni a 80-as évek végének minőségi és mennyiségi színvonalát. Ráadásul az élelmiszereknél is nagyon gyors az áremelkedés. Nem meglepő tehát, hogy pl. a húsfogyasztás ismét csökkenő tendenciát mutat.

Azt mondtuk, teljesen más terv kell

Az viszont ha nem is meglepő, egyenesen megdöbbentő, hogy ilyen infláció és ilyen problémák mellett és ellenére sokan az áfa-kulcs ismételt emelésében látnak forrást az állam számára. Ez ugyanis a gondokat tovább növelné. A standard (nem kedvezményes) kulcsok ráadásul még mindig magasak. Néhány éve csökkentették 25 százalékról 20 százalékra, ami 15 százalék is lehetne az EU szabályozása szerint. A magasabb áfa különben a belföldi piacot hátrányos helyzetbe hozza a külföldön való beszerzéssel szemben. Ezt legutóbb 2007 karácsonyán lehetett tapasztalni, amikor a gyakran busás összegű ajándékokat sok magyar Bécsben vásárolta meg. Elözönlötték honfitársaink a várost.

Szomorú, hogy az IMF szakértői többszörösen elavult és ráadásul különösen nem a gazdaság aktuális helyzetének megfelelő javaslatai nálunk nyitott fülekre találnak. Próbálnák meg más országokban, ahol a kamionosok blokádjai a kormány stabilitását fenyegetik, azt ajánlani, hogy emeljék tovább az áfát és a jövedéki adót.

Nem tudnám megmondani, hogy e helyett milyen adót kellene emelni. Mert szerintem ez nem megoldás. Emlékszem a ’80-as évek végére, amikor főnököm helyett többször részt vettem a népgazdaság tervet véleményező értekezleteken. Szinte minden külsős szemben állt az előterjesztéssel. Az értekezletet levezető főcsoportfőnök, akit vörös hajáról a vörös Balassának hívtak, minden kritikára így válaszolt: – Itt tartom a kezemben a ceruzát. Mondjad, minek az árát kellene akkor növelni, mely réteg jövedelmét kellene csökkenteni, milyen infrastrukturális beruházást hagyjunk el, szerinted, ne fejlődjön a vasút, csak a Volán, ne három évenként utazzanak az emberek nyugatra, hanem tíz évenként? Azonnal írom! – Na látod! – sikította diadalmasan, nem tudsz jobbat.  Ami ide van írva, én sem szeretem. De senki nem tud jobbat!

Balassa Ákos

Balassa Ákos

Azt mondtuk: teljesen más terv kell, más szemlélettel. Az lesz a jobb. Nem a hibás elemeket kell – ráadásul egy másik hasonlóan hibásra – kicserélni, hanem magát a koncepciót. Nem értette. 20 év telt el azóta és még mindig nem értik, akik még mindig döntési helyzetben vannak: ezek nem megoldások. Újra kellene gombolni a kabátot, mert rosszul van begombolva.

Politikai gazdaságtan és börtönfenyegetés

Az elmondottak ismét elvezetnek oda, hogy összefüggő, szakmai alapokon kidolgozott, a folyamatokat látó és befolyásolásukra képes gazdaságpolitikát a kormány és alternatívája sem képes megalkotni. Hiányát sem igazán érzi. De nem is igazán akarna ilyen gazdaságpolitikát, akkor sem, ha képes is lenne összeállítani. Mert hiszen hogyan tudná kommunikálni? Ez számára a mainál sokkal bonyolultabb feladat lenne, ami más felkészültséget igényelne. Nem is szólva arról, hogy elveszítené ötletelési lehetőségeit. Még a számukra könnyebben kezelhető résztémákban is. Az összefüggő rendszerekben való gondolkodás és működés hiánya azonban mindenképpen óriási veszteségeket okoz az ország számára: lehetőségeinket eleve nem tudjuk kihasználni, a döntések fontos célokat keresztezhetnek, és rendre kereszteznek stb.

A szakmaiság zavaró lehet, sőt ki is nyilvánították, hogy nem a szakértők feladata a programkészítés. A legnagyobb ellenzéki pártnak az a véleménye: elmúlt az az idő, amikor ezt a szakértőktől várták. Ma ezt az „elavult gyakorlatot” társadalmi kiegyezések (értsd: alkuk) váltják fel. A társadalmi támogatottság valóban fontos, de hogy mit kellene támogatni, azt mégis csak szakértőknek kellene kidolgozniuk. És azt is, hogy miért.

Talán nem meglepő ezek után, hogy egy közgazdászprofesszor, aki újabban a Fidesz körül szokott feltűnni, az egyik internetes portál szerint politikai személyiségként akarna még közelebb kerülni a döntésekhez. Igyekezete figyelemreméltó. Feltalálja, hogy – figyelem! – a társadalmi ellenállás minimalizálása érdekében a reformot megelőző párbeszédbe a közgazdász szakmát is be kellene vonni. (Eredeti gondolat!) Még érdekesebb, ahogy az új módihoz, a kommunikációs megközelítéshez alkalmazkodik. Szerinte az érdekegyeztetés mellett egy jövendőbeli reformhoz „rafinált politikai eszközökre” van szükség. Ilyennek tartja (tarthatja), hogy tűzzenek ki a politikusok távlati célt, pl. az euró bevezetését. Szemléletéről kiderül, hogy még ennél is „korszerűbb” és hogy még közelebb áll a Fideszéhez. Nehezen hihető, de így van: a börtönnel való fenyegetést, vagy talán példálódzást használná „rafinált politikai eszközként”. A szlovák példát említette, ahol nagy médiavisszhang mellett számoltak be arról, hogy az egyik (állítólag) adócsaló minisztert börtönbüntetésre ítélték.  Vagyis: be kellene börtönözni legalább egy adócsaló szakminisztert, és ezzel példát statuálni. Érdekes nézetei lehetnek az igazságszolgáltatás feladatáról és a propagandában való felhasználásáról.

Hit és hitetlenség 

Az utóbbi években a gazdaságpolitikát egyre inkább az adóemelések, új adók és az előírások még bonyolultabbá tétele helyettesíti. Most pedig az ötletszerű átrendezések (csökkentések és emelések), amelyek az esetek egy részében ugyancsak ötletszerű kiadáscsökkentő gondolatokkal egészülhetnek ki. Az ún. szociális kiadásokat véve célba, de kihagyva onnan olyan „szent teheneket”, mint a hatalmas összegekért megvalósuló egyes nagyberuházások.

Teljesen uralkodóvá vált a könyvelői szemlélet, aminek helytállóságában – éppen egyszerűségénél (primitívségénél) fogva – nem lehet nehéz hinni. Évekkel ezelőtt azt még általában elfogadták, hogy a gazdaságban folyamatok vannak és olyan összefüggések, amelyek sok mindentől függően nem állandóak. Tehát, ha magas adóterhelés esetén csökkentjük az adó mértékét, ettől az adó tömege nem feltétlenül lesz kisebb. Ha ennek következtében nő a teljesítmény, illetve nő az adózók száma, akkor kisebb terhelésnél nagyobb adótömeg is befolyhat. Bár az elméletet sokan elfogadták, alkalmazni kevesen merték. Járai Zsigmond is előterjesztette adóreformját, ami lényegében csupa adóemelést tartalmazott. Pedig az Orbán-kormány kormányprogramjában adócsökkentésekről volt szó és gazdasági növekedésről, az infláció megfékezéséről. Ebből a gazdasági növekedés valósult meg, de úgy, hogy a kormány közel állt ahhoz, hogy a növekedést megakassza, a konjunktúrát lehűtse. Annyira tartott a külföldi pénzintézeteknél keltett eladósodási aggodalomtól és a fizetésképtelenségi válság felvázolt víziójától.

Ezt nem tette és így legalább arról meggyőződhettünk, hogy lehetséges a gazdasági növekedés az egyensúly fenntartása, sőt javítása mellett. Ezt tudtuk és akkor bizonyítékot szerezhettünk erre. Ugyanígy szerettük volna kipróbálni a gyakorlatban az adócsökkentések következményeit, de erre nem nyílt mód.

Pedig a szórványos példák kedvező eredményt bizonyítottak. A Horn-kormány felére mérsékelte a társasági adó mértékét és több folyt be. Csökkentette az arany jövedéki adóját és fellendültek a magyarországi ékszerészüzletek. Stb. Nyilván e néhány példa nem bizonyíték mindenfajta adócsökkentésre, ezért hatásvizsgálatokkal, konkrét elemzésekkel kell alátámasztani a javaslatot. De nemhogy eddig nem jutnak el, még az elvet is tagadják ma már. Úgy gondolják, hogy ha csökkentik az adó mértékét, százalékosan ennyivel kevesebb folyik be, ha növelik, ennyivel több. Pedig ez úgy nem igaz, ahogy itt le van írva. És az elmondott érveken túl még ezért is óvok az egyébként magas áfa-kulcs további emelésétől. Mert 2–3 százalék emelés, lehet, hogy a korábbinál kisebb bevételt is hoz.

A gazdasági növekedés megindítása szempontjából minden adócsökkentés jó hatással lehet. Ha ennek kockázatától most tartanak, a megoldás a szabályozás egyszerűsítésében lehet. Ha ez sem menne, akkor a stabilitásában. Bármilyen rossz a jelenlegi szabályozás, ha nem változtatnak, legalább alkalmazkodni tudnak a polgárok és a gazdálkodók. De semmilyen adóterhet nem szabad és a társadalom szempontjából nem érdemes tovább emelni. Azt pedig különösen el kell kerülni, hogy az ötletelésnek valamilyen ötlet bevezetése legyen a vége. Azon az alapon, hogy valamit kell csinálni.

One response to “Adóreform-ötletelés: csak a károk biztosak

  1. Visszajelzés: A forint gyengítésének (tév)útján. A kibogozatlan hatások | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogjaKirekesztett véleményem – Dr. Szabadi Béla blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.