február 2008 hónap bejegyzései

A második levélre jött válasz. Deutschtól…

Si tacuisses, philosophus mansisses!

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!

Ritka esemény történt. Ez lett egyike azon két levélnek, amire egyáltalán válasz érkezett, viszont ezek egyikére sem az reagált, akinek kellett volna, akinek szólt. Tehát nem Orbán Viktor. És ez volt az első válasz e kettő közül, egyben a sutábbik válasz. Lehangoló feltárulkozás!

Másfél hónap alatt sikerült kiizzadni ezt a néhány hibás sort… És bár igen rövid volt a levélke, ez sem tudta elfedni a fogalmazási gondokat és a helyesírási zavarokat. Egészen iskolás válasz volt, semmi csavar, vagy ravaszság nem volt benne, szavak, ráadásul ide nem illőt szavak sorakoztak egymás után. E válasznak nem volt semmi értelme, még elgondolkodni sem lehetett rajta. Értelmezhetetlen az a kitétel, hogy a valóságtartalom – most is, mint eddig – kívánnivalókat (egybe írandó) hagy maga után. Semmi olyan nem volt levelemben, amiben kételkedni lehetett volna. Sem abban, hogy írtam már egy levelet, sem abban, hogy a miniszterelnöknek tanúskodnia kellene. De még ha lehetett volna is, ez a második levél volt. És ekkor írta azt, hogy “mint eddig is, most is”. Mintha nem egy előzmény, hanem egy sorozat lett volna.

deutsch tamás3

Deutsch Für Tamás Orbán Viktor helyett reagált

Bővebben…