Az ún. Sztálin elvtárs effektus. Levél a Gyorskocsi utcai börtönből Orbán Viktor miniszterelnökhöz

A Gyorskocsi utcából levelet írtam Orbán Viktornak. A levelet akkori ügyvédem, Szőgyényi József vitte ki és juttatta el Torgyánhoz, aki kísérőlevéllel küldte el a Parlamentbe.

Szőgyényi József

Szőgyényi József (az MTI felvétele)

A kísérőlevelet a Bilincs és póráz – A Gyorskocsi utca c. kötetemben (Budapest, 2006. december, 555 oldal) is megtalálják.

Levél5

Torgyán egy küldönccel juttatta el, hogy biztosan megkapja a kormányfő.

A levelet magát viszont évek óta kerestem, de fellelni nem tudtam. És mit nem produkál az élet: éppen a könyvbemutató napján hozzájutottam. Egy későbbi ügyvéd szekrényéből került elő, de nem könnyen: meg kellett érte küzdenem.

A levél eleje

A levél eleje

A könnyebb olvashatóság érdekében a levelet legépeltem, és így adom közre:

Dr. Orbán Viktor
miniszterelnök úrnak
Budapest

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Bár már hónapok óta beszélnek velem kapcsolatban különböző problémákról, korábban nem döntöttem arról, hogy Miniszterelnök Úrhoz forduljak. Miniszterelnök Úr ugyanis működésem több mint két és fél éve alatt megismert: ismeri teljesítményemet, munkámat, eredményeimet. Ezért szinte természetesnek tartottam, hogy a felmerült kérdésekről – partnerként – meghallgatnak. Ez azonban nem történt meg.

Most mégis Miniszterelnök Úrhoz fordulok. Ennek két oka van. Egyrészt az ellenem hónapok óta folyó lejárató kampány – ami jelenleg is a média támogatása mellett napról napra folyik – durva fordulatot vett: mentelmi jogom felfüggesztését követően rövid idővel őrizetbe vettek, majd 21 órával később előzetes letartóztatásba helyeztek. Másrészt, abba, ami velem és körülöttem történik, a családom bele-pusztulhat: 95 éves édesanyám ebbe belehalhat, 14 éves kisfiam – aki szinte egyik napról a másikra lett felnőtt – belerokkanhat.

Azért is döbbent meg mindez, mert fontos részese voltam az elmúlt évek sikereinek. Ma is büszke vagyok arra, hogy komoly szerepem volt a koalíció előkészítésében és bár ma már erről kevesebbet kell beszélni, de enélkül (tehát a koalíció nélkül) nem lehetett volna polgári kormánya Magyarországnak. Ma is örülök annak, hogy akkor, amikor ennek tétje volt, hozzájárulhattam a koalíció válságainak megoldásához. Ma is büszke vagyok arra, hogy ilyen gazdaságilag is sikeres kormány munkájában vehettem részt és e sikerekhez én is hozzájárulhattam.

Tudom, hogy követhettem és nyilván követtem is el hibákat: mindenekelőtt a hatalmas munka és a rendkívüli terhelés miatt, de jóhiszeműségem miatt is, hiszen támaszkodnom kellett az apparátusra. De jót is tettem, sőt elsősorban azt, azért dolgoztam éjt nappallá téve, hogy minél nagyobb fejlődést érjünk el a mezőgazdaságban és a vidék körülményeiben, gazdaságában. Szinte magyarázatot sem találok arra, hogy ennek ellenére már legalább négy hónapja a tárca valamennyi valós és vélt problémáját vele kapcsolják össze.

Nem folyamodok jogtalan előnyökért. A legfőbb ügyész úr indítványában szereplő alapos gyanúkról ugyan számtalan jogásznak az a véleménye, hogy azok nem állnak meg, ma már a jogi eljárás az, ami tisztázhat. Fél órával egy telefonértesítés után ügyvédemmel megjelentem a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban, ahol érdemi vallomást tettem. Ezután őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba. Ennek okai azonban nem állnak fenn. Az elbújás, elrejtőzés veszélyét a Fővárosi Bíróság is mellőzendőnek tartotta. Az eljárás eredményességének veszélyeztetése sem áll fenn, sem a bizonyítékok esetleges megsemmisítésének lehetősége, sem a tanúk esetleges befolyásolása. (Ezt a szabadlábra helyezésemet kérő beadvány részletesen bizonyítja.)

A levél befejezése

A levél befejezése

Az előzetes letartóztatás fenntartása tehát – amiben eddig már három hetet töltöttem el – ok nélküli. De ez megfoszt az eljárásra való felkészülés megfelelő lehetőségeitől, csakúgy, mint a normális élet feltételeitől. Ezért kérem az előzetes letartóz-tatás megszüntetését és a szabadlábon való védekezés biztosítását. Kérem Miniszter-elnök Urat, hogy az illetékes szerveknek jóindulatú támogatásával ajánlja figyelmébe kérésemet.
Budapest, 2001. VII. 12.

Tisztelettel:

(Dr. Szabadi Béla)

*

Sokak a hatása alá kerültek annak, amit Sztálin elvtárs effektusnak neveznék. A meghurcolt, meggyötört, eldobott és megalázott emberek – méltatlan sorsuk ellenére – Sztálinban jóságos és igazságos, bölcs vezetőt láttak, akit megtévesztettek a gonosz tanácsadók. Akik elzárták a vezértől az embereket, a véleményeket és a híreket. Ha Sztálin elvtárs tudná, nem hagyná, közbelépne! – gondolták sokan. Voltak, akik közvetlenül a kivégzésük előtt, amit éppen Sztálin elvtárs hagyott jóvá, írtak levelet neki.

Innen írtam a levelet Orbánnak. A cella az első emeleten, az üvegezett résztől jobbra volt

Innen írtam a levelet Orbánnak. A cella az első emeleten, az üvegezett résztől jobbra volt

Én is beleestem ebbe a hibába. Az nem lehet igaz, hogy Orbán Viktor, aki mindig megtisztelt figyelmével, elismerte munkámat, dicsérte azt, a kormány (egyik) legképzettebb tagjaként jellemzett Torgyánnak, sokszor kérte a segítségemet, kikérte és odafigyelt a véleményemre, hagyná ezt a gyalázatot, amit művelnek velem, ha nem tévesztenék meg! És levelet írtam Orbán Viktor miniszterelnöknek a börtönből. Első-sorban azért, hogy édesanyám és fiam ne legyen áldozata ennek a tragédiának, ami engem ért.

Orbán Viktor a kisgazdáknál: „Örök Barátság”

Orbán Viktor a kisgazdáknál: „Örök Barátság”

Soha nem gondoltam, hogy a levél biztosan segít, nem voltam tehát teljesen naiv. Talán inkább valamiféle végső próbát akartam tenni, hogy megtudjam: tényleg meg-tévesztették-e? Valószínűleg azok is ilyen próbának szánták a vezérnek küldött levelet és a jövőnek dolgoztak, akik a Gazdához, Sztálinhoz folyamodtak, vagy, akik Rákosi Mátyás elvtárshoz. Volt közöttük olyan is, akinek válaszoltak, sőt olyanok is, akiknek segítettek. Igazságot szolgáltattak.

Orbán Viktor nem is reagált. Mármint névvel nem, mert akkor vállalt volna valamit. „Hátulról” viszont reagált: a levélre hivatkozva, amit az ő esetében – a hatályos szabályozás szerint – ellenőrzés nélkül joggal megírhattam és elküldhettem, sorozatosan elutasították ügyvédem szabadlábra helyezési kérelmeit. Még az újságok is megírták: Szabadi Béla „politikai kapcsolatait vetette latba”. Bár azok, akiket a levélben szóba hoztam, hál’ Istennek nem pusztultak el, „mindössze” életüket keserítették meg, örömeiket rabolták el, az halt bele a bánatba, akire nem gondoltam: szegény anyósom. Előzetes letartóztatásom vitte a sírba, az izgalmak és a szorongás miatt kapott infarktust, halt meg éppen a mi lakásunkban. A temetésén nem vehettem részt, mert a család bánatát azzal nem súlyosbíthattam, hogy engem ott bilincsben és pórázon vezetve kelljen látniuk.

Amikor szigorított házi őrizetbe kerültem, elmentem a Keller-féle bizottság elé, hogy elmondjam a vádakkal szembeni tényeket. Ezért újból és ugyanarra kikérték a mentelmi jogomat, hogy előkészítsék visszavitelemet a börtönbe. Egy nappal a kiké-rés bejelentése előtt titkos telefonszámomon felhívott „a polgári lap” újságírója és elmondta, kikérték a mentelmi jogomat. És azt is, hogy kár volt elmennem Kellerék elé.

A mentelmi bizottság ülésére bilincsben és pórázon vittek, a döbbent szomszédok szeme láttára bilincseltek meg, tették fel a pórázt és annál fogva húztak be a rendőrautóba.

A parlamentben a szavazásra még Orbán Viktor is beült, hogy biztosítsa: meglegyen a megfelelő szavazási arány. Kemény beszédemet így végig kellett hallgatnia, a korabeli videón látszik, hogyan rezzen össze, amikor róla beszélek.

A felszólalás megtette a hatását: nem mertek újból (és azonnal) letartóztatni. De a mentelmi jog újabb kikérésének volt következménye: 13 hónapot kellett – jogalap nélkül!  – szigorított házi őrizetben eltöltenem. Eközben a rendőrség folyamatosan kísérletezett, hogy bizonyítsa: nem tartom be a szabályokat és elintézze: vigyenek vissza. (Ahogy ezt szegény Székelynél sikerrel megtették.) Amikor a Fővárosi Bíróság végre szabadlábra helyezett, a rendőrök (a kerületi parancsnok ma is ugyanaz a személy) nem akartak levonulni és csak napokkal később, a sajtó megjelenésére távoztak a helyszínről. Akkor viszont füstölő gumikkal.

Két hónap múlva levelet kaptam a Legfelsőbb Bíróságtól. Elutasították a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) fellebbezését, ők azt kívánták elérni, hogy tegyenek vissza házi őrizetbe. A bíróság nem találta alaposnak a fellebbezést, pedig azt a Legfőbb Ügyészség támogatta. Sőt kérte, hogy szíveskedjenek eleget tenni a KÜNYH „indítványának”.

Ez már 2002 decemberében volt, már ennek is öt éve.

2001 nyarán, amikor írtam a levelet, azt sem tudhattam, meddig tart a rabság. Iszonyú meleg volt, a szűk cellába alig hatolt be a levegő. Tudtam, hogy a miniszterelnök nemrég járt a Legfelsőbb Bíróságon, ahol sok milliárd forintot ígért. Ez nem volt számomra jó jel. Egyúttal dicsekedett: Szabadi letartóztatása a törvény előtti egyenlőség bizonyítéka. Ez sem, mert éppen az ellenkezőjét bizonyította.

De meg akartam tudni a valóságot róla és kicsit biztosan reménykedtem is. Mert nem lehet nem reménykedni annak, aki ártatlan. Hiszen nem érti és értheti: miért kell ezt elszenvednie?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.