A Gripen-beszerzés és a miniszterelnöki túlhatalom

Kibogozhatatlan szálak? Vagy ki nem bogozandó szálak?

(Költői kérdés)

2007 júniusában szenzációsnak gondolt hír röppent fel: a Gripenek beszerzésében olyan jelekre bukkantak, amelyek a beszerzés befolyásolására utalhatnak. Svéd televíziók adatai szerint a korrupciós szálak egy osztrák üzletemberen keresztül Csehországba és Magyarországra vezetnek. Ez a szenzáció persze valójában nem is volt igazi szenzáció, hiszen Magyarországon a Gripenek beszerzése már 2001-ben óriási meglepetést keltett. Még a kormányban is.

Gripenek gyakorló repülése

Gripenek gyakorló repülése

A Népszava 2007. június 13-án Szabadi Bélára hivatkozva jelentette be, hogy az akkori miniszterelnök személyes döntése volt a Gripen-beszerzés (lízing):

„Szabadi Béla volt államtitkár állítja, Orbán Viktor kormányfő a vadászgép beszerzést is egy kézben tartotta és személyesen döntött a Gripenekről.” Majd később ezt írja a lap: „Tény, hogy túl sok a gyanús vagy éppen megmagyarázhatatlan elem. Megkerestük Szabadi Bélát, az Orbán-kormány földművelésügyi minisztériumának államtitkárát, mondja el, hogyan emlékezik a történtekre.

– A fideszes kormányfő minden fontos ügyben egyszemélyi döntést hozott. Ilyen volt katonai vonalon a tábornokok elbocsátási listája és persze a vadászrepülőgép-ügy – jelentette ki Szabadi. Szerinte a hatalmas üzlet minden részletéről nyíltan és leplezetlenül döntött Orbán. Hogy pénzügyi manipulációk voltak-e a háttérben? Ezt derítsék ki a parlament különbizottságai – szögezte le a volt államtitkár.”

Leszámítva az utolsó két mondatot, mindezt nemcsak nem mondtam, hanem az újságíró kérdésére válaszolva külön felhívtam a figyelmét arra: én ilyet nem állíthatok. A döntés idején már fél éve nem voltam államtitkár és addig sem a honvédelmi tárcánál dolgoztam. Ha viszont ott lettem volna pl. a nemzetbiztonsági kabinet ülésén, ezt azért nem állíthattam volna, nehogy államtitoksértést tulajdonítsanak nekem.

Abba kötöttek bele, amit NEM mondtam

A Népszavában mégis ebben a sarkos formában – állításként – jelent meg egy következtetés. Ezt sokan úgy fogták fel és úgy is interpretáltak, ahogyan és amitől tartottam. Bolgár György a Klub Rádióban, a Megbeszéljük című műsorában fel is tette a kérdést: – Számít-e, amit Szabadi Béla mond? És hiába telefonáltam be, és kapcsoltak be az élő műsorba, ahol nagyjából mindent tisztázhattam, mindenféle fórumok indultak: hiteles-e Szabadi Béla? Lehet-e hinni neki? Felkínálták az „Orbán-fanoknak” (Orbán-rajongóknak), hogy engem állítsanak pellengérre, és ne arról beszéljenek, amit valóban meg kellene vitatni. Volt, aki arról írt, hogy sértett ember vagyok és ezért elfogult, aki törleszteni akar. Sértett nem vagyok – vertem vissza még márciusban Szijjártó Péter lehengerlő véleményét. És ilyen primitív módon, pusztán deklarációkkal soha nem törlesztenék.

Amit mondok, alá szoktam támasztani

Most is alá tudom támasztani, amit meg kívánok világítani. A Népszavának is beszéltem a MEH szervezeti sémájáról, ami bizonyos következtetéseket támaszt alá. (A szervezeti sémáról később részletesen írok.) Mások a lejáratásban még tovább mentek, durván sértegettek: – Szabadi elsősorban bűnöző – írták az SZDSZ honlapjára benyomuló „polgárok”, hitelessége kétséges – tették hozzá. Azzal „érveltek”, ha éppen „érveltek”, aminek nyilvánvaló következményére felhívtam az újságírónő figyelmét. A döntés idején nem voltam már államtitkár és korábban is az FVM-ben működtem.

A szándék a kirekesztés a véleménynyilvánításból

Világos a szándék: ki akarnak rekeszteni a véleménynyilvánításból, ami alkotmányos alapjog. Mert meg akarják akadályozni, hogy számukra kellemetlen dolgok jöhessenek a felszínre. Hogy mi a kellemetlen, annak széles lehet a skálája: a leleplező tényektől az életszerűtlen legendákba nem illeszthető, azokat cáfoló információkig.

Az újság cikke nyomán megkérdőjelezhették hitelességemet, holott nyilatkozataimban és könyvemben mindig nagy figyelmet fordítottam állításaim, sőt feltételezéseim lehetőség szerinti legteljesebb alátámasztására. Ha nem is voltam ott a Gripen-döntésnél, sok mindent láttam két és fél éves kormányzati működésem alatt, amiből következtetéseket lehet levonni a Gripen-ügyre is. Ezekről a tényekről és körülményekről, az Orbán-kormány működéséről Szabó Irénével hosszan beszélgettünk. Kötetlenül, mivel „mellesleg” szó nem volt arról, hogy interjút kértek volna.

*

Az egyik támpont, amire az újságíró építhette volna következtetését: a 2001. tavaszi tisztogatás és ennek egyik motivációja, a zsákmányszerzés. Miközben baloldalon lelkesen üdvözölték Torgyánék kiebrudalását a kormányból és a koalíciós kormány megszűnését, ami, ha nem is formálisan, de tartalmilag mindenképpen bekövetkezett, nem vették észre, milyen zsákmányszerzés indult meg. És azt sem, hogy ez volt a kiebrudalás (a puccs) egyik oka. A közvetlen és azonnali haszonszerzés, amit a választók megszerzésének szándéka egészített ki. (Általában azonban csak az utóbbiról beszélnek.)

Amikor Jakab Pista még más fényében sütkérezett

Amikor Jakab Pista még más fényében sütkérezett

A Fidesznek sikerült átvennie (megszereznie) a legnagyobb tárca költségvetését. Az agrárköltségvetésbe ráadásul a korábbiakhoz képest jelentős pluszpénzek kerültek. A kétéves költségvetés keretében 192 milliárd forintot vívtunk ki olyan projektekre, amelyek a mezőgazdaság fejlesztésének és kiegyensúlyozott fejlődésének alapját alkotják. (Erről részletesen olvashatnak a honlapon, az Archívumban, ahol az Orbán Viktorral folytatott levelezést is megtalálják. Most csak utalásszerűen: a 36 ezer kilométer belvízlevezető árokrendszer rekonstrukciójának folytatásáról, az öntözőművek rendbehozataláról, az öntözési lehetőségek kiterjesztéséről, erdősítésről, a szőlő- és gyümölcsültetvények rekonstrukciójáról, a falugazdász-hálózat bővítéséről stb. kellett volna intézkedni)

Olyan projekteket dolgoztunk ki, és vívtunk ki azokra csaknem kétszázmilliárd forintot, amit ma lépten-nyomon hiányol Jakab Pista, a Gazdakörök elnöke, fideszes képviselő. Nemrég az Echo TV-ben sajnálkozott, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy ilyen fejlesztésekre javaslatot tegyen. Jakab István bizonyára elfelejtette, mit dolgoztunk ki, nem kutatja tehát azt sem, hova lett a pénz? Mint ahogy a Magyar Tudományos Akadémia is „elfelejtette” azt a munkát, amit oly nagyra értékelt annak idején – Glatz Ferenccel az élén. Pedig milyen szép levelet írt egyik vezetőjük, akadémikusuk, az agrárosztály akkori vezetője. (Ld. Archívum.) Azt a hatalmas anyagi támogatást is elfelejtették, amiben Torgyán részesítette az akadémiai kutatásokat, és amiről – bár szerinte nem foglalkozott soha gazdasági kérdésekkel (hiába volt mezőgazdasági miniszter) – Torgyán nem is tájékoztatta államtitkárait. Csak később derült ki, hogy mit kapott az Akadémia a minisztérium költségvetéséből.

De visszatérve a projektekhez, amelyeket én dolgoztam ki, Jakab Pistának – nagyon helyesen – legalább az feltűnik, ami hiányzik, hiszen szinte semmi nem valósult meg a távozásunkkor az FVM számlájára átutalt hatalmas többletösszegből. 2001-ben pl. egyetlen hektár erdőt sem telepítettek, pedig Orbán Viktorral és csapatával egyeztetve erre az évre is 5 milliárd forint volt beállítva erdősítésre. És a mai napig nincs megoldva a belvízelvezetés. De az aszály elleni védekezés sem. Hova lett az évi kb. 30-30 milliárd forint ültetvényrekonstrukciós többlettámogatás? Stb.

Glatz és Torgyán: óriási támogatási szerződés az Akadémiának. Akkor nem is hallottam róla

Glatz és Torgyán: óriási támogatási szerződés az Akadémiának. Akkor nem is hallottam róla. A “háttérben” Sinóros Szabó Botond főosztályvezető

A zsákmányszerzés sikerességére utalhat az is, hogy 2001 februárjában-márciusában „fellendültek” az egyik nyugat-dunántúli megye, Zala megye,  támogatásai. (A „megtisztulás” – ahogy egy híres sportmédium, Gy. T. fogalmazna – „szépen hozott”. Egyidejűleg persze máshonnan szépen vitt is.)

De gondolhatunk a 12 állami gazdaság elkótyavetyélésére is. Vagy az FVM létesítményeinek „átvételére”: pl. a gödi oktatási és szabadidő centrumra, ahova nemsokára hajóval érkeztek a Kossuth térről a magas rangú politikus-futballisták – az oktatási centrum telkén, a Duna-partra frissiben megépített kikötőbe. Vagy gondolhatunk a Lejtő utcai vendégházra, uszodára és téliesített teniszpályákra, ahova Deutsch emberei költözhettek, az FVM üdülőire, amelyeket addig sikerült megvédeni a „Nagy Kalaptól”.  Vagy eszünkbe kell, hogy jusson a Fradi, amit Boros az utolsó pillanatban kínált fel a kormánynak (Deutschnak): a 2002. június 30-ig szóló megállapodást.

Az Oktatási Központ, egyben a  hatalmas gödi őspark bejárata. Messze a bejárattal szemben a Duna-part

Az Oktatási Központ, egyben a hatalmas gödi őspark bejárata. Messze a bejárattal szemben a Duna-part

A megtisztulásnak nevezett tisztogatás és zsákmányszerzés a cégekre is kiterjedt. A MEH-államtitkár testvére került az ország egyik legnagyobb vállalatának a vezérigazgatói székébe. Ő egy Audi A6 gépkocsi beszereztetése mellett főleg az ellenem indított „vizsgálat” (boszorkányüldözés) munícióval való ellátását tekintette feladatának. Másra nem jutott energiája. A céget 1998-ban 1,8 milliárd forint veszteséggel vettünk át, viszont  1,8 milliárd nyereséggel adtuk tovább.

De sikerült a vállalatot egy év alatt csődközeli helyzetbe vinni. 2001-ben ugyanis ismét veszteséges lett a TIG. A veszteség összege minden képzeletet felülmúlt, 5 milliárd forint lett. De senkinek nem jutott eszébe, hogy itt az esetleges hűtlen kezelésnek akár csak a lehetőségét megvizsgálja. Éppen ellenkezőleg: a vezérigazgató számításokat készített, szerinte mennyiért kellett volna nekem (?!) eladnom a cukrot. Természetesen: csaknem „aranyáron”! Az nála „értelemszerűen” szóba sem került, hogy a megújításra szoruló, 7–8 éves átlagéletkorú, ráadásul pajtákban tárolt készlet milyen állapotban volt.

Torgyán két és fél éve alatt az FVM-be nehezebb volt a behatolás. A Honvédelmi Minisztériumban viszont mindig hangsúlyosan érvényesültek (utat törtek) a másik párt érdekei. (Ennek megfelelően épült föl a kormányzat szervezete, amiről alább írok.) Torgyán jelenléte itt is valamennyire fék volt, mert pl. a repülőgép-beszerzésnek hosszú ideig alternatívája volt a MiG-ek felújítása. Amikor pedig Orbán a tábornoki kinevezések (nem az elbocsátások!) listáját tekintette át, mielőtt áthúzta „Szabó honvéd” listáját, tájékozódott: nem keresztezi-e Torgyán érdekeit?

„Megtisztulás” előtt. Lányi Zsolt beszédet mond, mögötte a „kamény” Homoki

„Megtisztulás” előtt. Lányi Zsolt beszédet mond, mögötte a „kamény” Homoki

*

A koalíciós kormány megalakulásakor hideg zuhanyként ért minket a referatúrák ötlete, mivel azonnal látszott, hogy ezzel akarják visszavenni azt, amit a kisgazda minisztériumok működéséről a koalíciós szerződésben rögzítettünk. Már akkor az önállóság korlátozását, a gyámkodás és a beavatkozás eszközét láttuk ebben. Később egyre inkább meggyőződhettünk arról, hogy a zavarkeltés, a suttogó propaganda, sőt – mondjuk ki nyíltan – diverzáns akciók szervezőiként is „számíthatunk” rájuk. És a „belső ellenállás” bátorítóiként.  Amellett, hogy a pletykák összegyűjtéséről és továbbadásáról sem feledkeztek meg.  2001 novemberében, a mentelmi jogom második felfüggesztése után mondta el egy újságíró, hogyan mesélgették egy bizonyos szállodában a MEH tisztségviselői „viselt dolgaimat”. Pl. a kiagyalt Bástya elvtárs történetet.

A referatúráknak természetesen volt olyan funkciójuk is, hogy bizonyos kádereknek valahol jó állást, gépkocsit kellett biztosítani. Ők természetesen nem az éles terepen, a fő koalíciós partner vonalai mögött „dolgoztak”, hanem a saját minisztériumokat „felügyelték”. Emiatt addig volt nekik jó, amíg csöndben maradtak.

A kisgazda tárcák és részben az MDF-es igazságügy refaratúrájánál egészen más volt az elvárás. A munkatársakat érzelem (indulat) alapján toborozták. Így kerültek ide pl. azok, akiket Torgyán alapos okból eltávolított. És körükben megjelentek a „szakértők”, akik pl. „agrárstratégiát” dolgoztak ki. E stratégiát igen rugalmas eszközként használták: hol a MEH stratégiájaként, hol pedig magánvéleményként.

Stumpf István „kancelláriaminiszter”

Stumpf István „kancelláriaminiszter”

Ha rátekintünk a Miniszterelnöki Hivatal szervezeti sémájára, elámulunk. Főleg azért ámuldozunk, mert első látásra is feltűnik, mennyire kaotikus, zavaros az „elgondolás”. Sokaknak kellett jó állást találni, de nehéz volt őket valamilyen rendbe foglalni. A MEH létszáma rövid idő alatt a duplájára nőtt, kormány lett a kormányban, hatalmasra (többszörösére) duzzadt a költségvetése. Politikai államtitkárok hada nyüzsgött az épületben és azon kívül, miközben általában semmilyen érdemi feladatuk nem volt. Talán nem véletlen, hogy az érdemi politikai államtitkárokat a sémán megkülönböztetik a nem érdemiektől. Az előbbieket államtitkároknak, az utóbbiakat politikai államtitkároknak nevezik. Holott valójában mindannyian azok, pontosabban: egységesen így kellene őket nevezni.

Miniszterelnöki Hivatal, szervezeti séma. (Nagyításhoz kattintson a képre, vagy az előbbi linkre!)

Miniszterelnöki Hivatal, szervezeti séma. (Nagyításhoz kattintson a képre, vagy az előbbi linkre!)

A MEH-ben az antalli hagyományokat kiteljesítve szinte senki nem az, aminek nevezik, hanem annál több. Az osztályvezetők „titkos” főosztályvezetők, a főosztályvezetők általában “rang rejtett” helyettes államtitkárok, a helyettes államtitkárok pedig valójában államtitkárok. Ugyanazok a juttatások illetik meg őket, mint a tényleges kinevezetteket (illetmény, autó, egészségügyi ellátás stb.)

Ha viszont tovább nézegetjük a sémát, azért lepődünk meg, mert az előbbiek ellenére a felszín alól mégis csak feltárul sok érdemi momentum. A szándék nyilvánvaló: a miniszterelnök túlhatalmát a szervezeti rendnek is ki kell fejeznie.

Nagy Andor (ő is a lakásügyben kezdte) és Katona Kálmán

Nagy Andor (ő is a lakásügyben kezdte) és Katona Kálmán

Az első meglepetés akkor ér, ha szembesülünk a miniszterelnöki kabinet létszámával. 42 fő dolgozott Nagy Andor politikai államtitkár (itt: „csak” államtitkár) alatt. Kétszer-háromszor annyian, mint Boros Imre miniszter „hivatalában”. Ez is arra utal, hogy a miniszterelnök az ambiciózus Stumpffal szemben a Miniszterelnöki Hivatalban ellensúlyt képezett. Parkinson számára a MEH igazi csemege lett volna!

A szervezeti séma egyik eleme a miniszterelnök érdeklődését nagyon plasztikusan fejezi ki. A referatúrák ugyanis nemcsak a közigazgatási vezetőknek, a Stumpf Istvánhoz, Bártfai Bélához tartozó Szerdahelyi Péter helyettes államtitkárnak (juttatásait tekintve államtitkárnak!) vannak alárendelve, hanem politikai munkatársaknak (politikai államtitkároknak) is. Ők többnyire Bogár László ÁLTALÁNOS (!) politikai államtitkárhoz (szép elnevezés!), illetve tartoznak.

A négy politika államtitkár közül hárman ebben a hierarchiában vannak beépítve az apparátusba. Fónagy János és Horváth Zsolt szerepe minimális (3–3 beosztottjuk van), Mikes Évának viszont nagy (21 beosztottal bír). Mikeshez van beosztva a Belügyi és az Igazságügyi Referatúra, amiből az utóbbi lehet a fontos a számára. Valamint a vidékfejlesztési apparátus, akiket az FVM-es falugazdászok ellensúlyaként állítottak munkába.

A fő eltérés a Külügyi és Honvédelmi Referatúra irányításában van. Ez a terület a kül- és biztonságpolitikai államtitkárnak, Szemerkényi Rékának van alárendelve. Az apparátusa tetemes: 35 főből áll, vetekszik Nagy Andor, illetve a stratégiai elemzéseket is felügyelő Bogár László stábjával. Vagy a kommunikáció felduzzasztott apparátusával (Borókai Gábor: 37 fő), vagy akár az összes referatúra létszámával (39 fő).

„Honvédelmi stratégák”: Szemerkényi Réka és Póda Jenő

„Honvédelmi stratégák”: Szemerkényi Réka és Póda Jenő

Szemerkényi Réka ezzel a nagy apparátussal nyilván nem a honvédelmi referatúrát ellenőrzi, hanem azzal karöltve a honvédelmi tárcát. Minden lényeges ügyben. És ezt olyan sajátos szervezeti rendben teszi, hogy egyetlen főnöke van: Orbán Viktor miniszterelnök.

A honvédelmi ügyek szigorú kontroll alatt vannak a MEH részéről, amit a miniszterelnök közvetlenül mozgat. Stumpfnak és másnak nincs áttekintése Szemerkényi munkájáról és feladatairól. Szemerkényi a nyilvánvaló besorolása ellenére a különböző ügyekben úgy nyilvánulhat meg, mint önálló szakértő. Orbán pedig, mint a felette (is) lebegő döntőbíró. Pedig az ő döntéseit kellene megítélni.

A miniszterelnöknek van kormánya és nem a kormánynak miniszterelnöke?

Mindezt Orbán az akkori ellenzék és a sajtó támogatása nélkül nem játszhatta volna el. Nagy hiba volt, hogy „mankót” adtak Orbán kezébe „a miniszterelnöknek van kormánya, nem a kormánynak miniszterelnöke” közhellyel. Orbán ezt úgy értelmezte, hogy mindent megtehet, és ehhez asszisztált a média és a politikai pártok többsége. Holott a rendszerváltás óta mindig koalíciós kormány volt, ahol a leendő miniszterelnök lemondott jogköre egy részéről: azért, hogy miniszterelnök lehessen. (Ha ezt Orbán nem tette volna, nem lehetett volna belőle kormányfő.)

Vezetőink szerettek a tudománnyal mutatkozni. Glatz el van (el volt) ragadtatva

Vezetőink szerettek a tudománnyal mutatkozni. Glatz el van (el volt) ragadtatva

A „mankót” azonnal vissza kellett volna kérni, amikor kiderült, hogy Orbán ezt úgy értelmezi, hogy semmiért semmilyen felelősség nem terheli. (Legfeljebb emberi szomorúság nyomasztja.) Az akkori ellenzék és a sajtó viszont megerősítette Orbánt e tévhitében, amikor felelősség-megosztásról beszélt, és ma kormányzati helyzetben is ezt hangoztatja, hiszen Orbán-Torgyán-kormányt emleget. Még a két és fél éven felüli csaknem másfél éves időszakot is így jelöli meg. Mindez odáig fajuk, hogy pl. a Népszabadság egyik cikke szerint Torgyán négy évig volt agrárminiszter!

Felelőssége ebben a kormányban csak Szabadi Bélának volt, még azokért az ügyekért is, amelyeket Torgyán külön egyeztetett Orbán Viktorral (pl. reklámszerződések, kukoricaexport-támogatási rendelet stb.) Saját minisztériumomban sem volt más felelős: sem felettem, sem velem azonos szinten, sem alattam.

2001-ben Orbán Viktor „zöld utat adott” a vizsgálatoknak és a névre szóló feljelentésnek, majd az eljárásnak,  nem állította fel viszont a törvény által előírt kormánybizottságot. És nem jelent meg tanúként a Szabadi-perben.

Orbánt annak idején megdicsérték, mert (egy ideig és formálisan) nem volt pártelnök. Mintha a társadalmi közérdeket képviselte volna. Ahogy a MiG-ügyben megnyilatkozott: nem látja jelét próbálkozásoknak. Nincs kétségem afelől, hogy a Gripen-beszerzésben sem látta és természetesen ma sem látja. De akkor mégis, min lepődtek meg a miniszterei?