Holland telepesek

Az akkori kormány állt a botrány  mögött?

A külföldiek földtulajdonszerzésének kérdését nem sikerült az EU-s csatlakozásig és mindmáig megnyugtatóan lezárni. A korlátozás szükségessége továbbra is fennáll: nem csökkentek a hazai és a külföldi földárak közötti különbségek. Ennek nyilván számtalan technikai és gazdasági oka van.

Martonyi delegációtagja volt a lejárató tanulmány egyik szerzője

Martonyi delegációtagja volt a lejárató tanulmány egyik szerzője

A legdöntőbb gazdasági ok talán az, hogy nem vált a mezőgazdaság olyan virágzó és jövedelmező tevékenységgé, amely a föld iránti fizetőképes keresletet látványosan növelné, következésképpen a földárak emelkedését indította volna el. A magyar lakosság életszínvonala sem alakul úgy, hogy a magasabb földárakat az élelmiszerek árain érvényesíteni lehetne.

A külföldiek és a nagygazdaságok spekulációs földvásárlásától viszont továbbra is lehet és kell tartani. Ha ez bekövetkezne, annak számtalan rendkívül rossz következménye lehetne, biztosan lenne is. Hogy most csak egyet említsek: a magyar mezőgazdaság latin-amerikanizálódna.

A termőföld tulajdonlásával összefüggő súlyos gondokra felfigyelt (most) a Fidesz és népszavazási csomagjának egyik elemeként a termőföldet jelölte meg. A MOSZ elnöke, Nagy Tamás is benyújtott a termőföldről egy ettől eltérő népszavazási javaslatot. Miközben az egyik legfontosabb kérdés ma az, mi legyen a magyar termőfölddel, nem lehet hallgatni arról, amiről a Fidesz már elfeledkezett. Nevezetesen, hogy ha más politikát folytatott volna és nem így állapodik meg a magyar tárgyalódelegáció az EU-val, feltehetőleg nem lennének ilyen gondok. A termőföldről a Külügyminisztérium tárgyalt, mivel a Tőke szabad áramlása fejezethez sorolták, amiben a külügy volt az illetékes. A megbeszélésekről az FVM-nek legfeljebb tájékoztatást adtak. A kisgazda álláspontot a kormányban ismerték, de nem tették magukévá.

Engedményt akartak tenni az EU-nak, hogy másutt kapjanak ezért kompenzációt. Ahogy ezt A HÁLÓ – Két leszámolás című könyvemben megírtam: ma úgy látom, hogy elmozdításunk megszervezésében szerepe volt a termőföld kérdésében következetesen elfoglalt álláspontunknak, amit a miniszterelnök – mivel őt akadályozta – túl merevnek tartott. A könnyebb és számára eredményesebb úton, nem kemény tárgyalásokkal, azokon elért kedvező kompromisszumokkal, hanem az EU javaslat elfogadásával akartak megállapodni. 2001. június 19-én, aznap, amikor felfüggesztették mentelmi jogomat, a miniszterelnök beszámolt a parlamentben a tárgyalások lezárásáról. Az eredményt ő sem tudta teljesen kielégítőnek értékelni, a törvényalkotókra ruházta a feladatot: mindenféle jogszabályokkal, kerülő úton próbálják javítani az eredményt.

Hadd tegyem hozzá: a hibákat és a gondokat fel lehetett ismerni, de azok a kormányt nem igazán érdekelték, tudatosan vállalta Orbán és Martonyi azt, aminek utat engedtek. És tettek is annak érdekében, hogy az ellenhangokat elhallgattassák. Azon régóta nem csodálkoztam, hogy Martonyi mit gondol a mezőgazdaságról. Már a kormányprogram mezőgazdasági fejezetének tervezetével kapcsolatban aggodalmaskodott. Szerinte nagyon haragudni fog az EU, ha meghirdetjük az agrárágazat termelésének folyamatos növekedését.

Szerinte ez nonszensz! Ez egyenesen riasztó! És ki kellene hagyni azt, hogy „A Kormány minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy a kvótákat ne a közelmúltbeli termelési mennyiségek alapján állapítsák meg.”  (Pedig ez volt Magyarország érdeke! A mezőgazdasági termelés ugyanis kb. 40 százalékkal volt magasabb 1990-ben, mint 1998-ban. Elsősorban az Antall-kormány időszakának visszaesései miatt, amelyek más gazdasági ágazatokat is érintettek, ha nem is ilyen súlyos mértékben. A nemzetgazdaság egészét egyébként második világháborús károk érték.) 1998 júniusában sem értettem: mi köze van az EU-nak a magyar kormányprogramhoz? Orbán Viktoron azonban 2000 novemberében elcsodálkoztam. De ott és attól kezdve sok más is meglepő volt a számomra, ahogy ezt könyvemben, a Hálóban olvashatják.

Martonyi János, a termőföld FŐTÁRGYALÓJA

Martonyi János, a termőföld FŐTÁRGYALÓJA

A kormány(fő) „határozott” (megfellebbezhetetlen) álláspontjára a termőföld kérdésében és ennek mindenáron való keresztülvitelére természetesen nemcsak az őszödi informális kormányülésen ellentmondást nem tűrő fellépése, majd a 2001. évi FVM-es személyi változások utaltak és nemcsak a külügyi munka irányításának jellegzetességei, hanem sok minden egyéb is.

2000 szeptemberétől, ahogy eldőlt a kormányban a kétéves költségvetés és túl voltunk az OMÉK-on, azonnal sorozatos botrányok robbantak ki az FVM körül. Ezek kirobbantásának módja már akkor is sok kérdést vetett fel, többek között a kormány magatartásával kapcsolatosan. Akkor még ezt a magatartást az esetek nagy részében azért kifogásoltam, mert elfogadhatatlanul passzívnak látszott, ami így is sok kárt okozott volna a Kisgazdapártnak. Később egyre több jel utalt arra, hogy ezekben a botrányokban is a látszólagos passzivitás mögött aktivitás fedezhető fel, ami még nagyobb képtelenség egy koalíciós kormányban.

OMÉK: a miniszterelnököt fogadja Tamás Károly, mellette Bercsényi László (AMC)

OMÉK: a miniszterelnököt fogadja Tamás Károly, mellette Bercsényi László (AMC)

A botrányok, amelyeket nem hagytak elaludni, folyamatosan napirenden tartottak, hatásosan erodálták a Kisgazdapártot, majd 2001 elején hivatkozási alappá váltak. 2000. december 19-én a miniszterelnök még arról beszélt, hogy nem lesz, mert nincs szükség az FVM felső vezetésében változtatásra, 2001 februárjában a miniszter és a politikai államtitkár, márciusban a közigazgatási államtitkár távozott. A teljes felső vezetés.

A botrányok közül a Kisgazdapártra nézve az egyik legveszedelmesebb a holland telepesekről szóló tanulmány volt. Mégpedig termőföldtulajdon-szerzési vonatkozásai miatt.

A Kisgazdapárt politikájának alapköve a termőföld védelme. Nem hiszem, hogy ennek érzelmi okait és gazdasági megalapozottságát e helyütt taglalni kellene, hiszen ez már sokszor megtörtént. Most talán elég a gazdasági okra utalni: a kiváló minőségű magyar termőföld ára sokkal alacsonyabb, mint Európa már polgárosodott országaiban: ott többször magasabb. Az árkülönbözetet akkoriban 25 ezer milliárd forintra tették. Ez  háromszor akkora összeg, mint amennyit az EU-tól remélünk (8 ezer milliárd).

Nyilván elkerülendő, hogy ezt ne a magyar gazdák realizálják. De az is elkerülendő, hogy a magyar gazdák kisebb fizetőképessége miatt külföldiek vásárolják fel a magyar termőföldet: a magyar gazdák kiszoruljanak a mezőgazdaságból. Természetes, hogy ha egy pártnak főleg a vidéki lakosság alkotja a szavazótáborát, ezt nem engedheti meg. Ha tehát sikerül kétségbe vonni a Kisgazdapárt őszinteségét, le lehet járatni politikáját. Vezetőit folyamatos magyarázkodásra lehet kényszeríteni, miközben sokszor nem is ismerik (ismerhetik) egy ilyen akció hátterét, összetevőit és a részleteket.

Mindebből következik, hogy egy ilyen akcióban más pártok politikailag érdekeltek lehetnek. Gazdaságilag nem különben, hiszen koptathatják a külföldiek termőföldvásárlási tilalmát és annak hatályát. Mert más pártok más gazdasági hasznot tarthatnak fontosnak és nem is feltétlenül azt, ami a többség érdekében áll. Van, aki hallgat erről, más hirdeti.

Gyakran elmondta az egyik kis párt néhány (SZDSZ) egyik „nagy formátumú” vezetője, főpolgármestere, Demszky Gábor: nem kellene ennyit sem foglalkozni a magyar mezőgazdaság fejlesztésével. Tűrhetetlen, hogy a támogatások nagy részét a mezőgazdaságnak adják. Mintha még nem hallottak volna arról, hogy az emberek olcsón és jót akarnak enni. Mintha nem hallottak volna a vidékfejlesztésről, az ország területének gondozásáról, a városok túlzsúfoltságának elkerüléséről. Mintha vissza akarnának térni a város-falu ellentét táplálásához. Mintha nem hallottak volna arról, hogy a mezőgazdaság még mindig az az ágazat, amelyik exporttöbbletet tud produkálni. Stb.

A HÁLÓ – Két leszámolásban az előbbi kérdésekről több helyen is olvashatnak. A honlapról letölthető tárgymutató segítségével témák szerint sorba rendezhetőek az események. Ezúttal négy téma körül: iratlopás (23., 24., 41., 55., 56., 65., 68., 69., 170., 241., 364., 365., 452., 453., 458., 459. o.), holland telepesek (22.., 29., 30., 31., 39., 177. oldal), Őszöd, ahol informális kormányülés volt (39., 67., 69., 70., 72., 474. o.) és a termőföld (20, 30, 77, 126, 214, 474, 475. o.) A könyvben leírtakat nem kívánom megismételni, mivel azokat A HÁLÓ-ban el lehet olvasni.

Jan Birkhorst holland miniszter – nyakában magyar paprikafüzér, mellette: Torgyán

Jan Birkhorst holland miniszter – nyakában magyar paprikafüzér, mellette: Torgyán

2000 őszén, amikor a botrány kitört, rögtön sejtettük: az esemény (mai ismereteink szerint inkább konspirált akció) címe is jól lett kitalálva. A cím, a „holland telepesek” – nyilván a szándéknak megfelelően – émelyítően hat. A telepesek a gyarmati idők fogalma, amikor az elmaradott területekre, a primitív bennszülöttek közé megérkeznek a korszerűséget is jelentő, de nagyon mohó gyarmatosítók. Akik kirabolják a meghódított területet és ráadásul előjogokat kapnak. Az, hogy hollandok, azt fejezi ki, pontosabban, nyomatékosítja, hogy külföldiek. – Miért nem a magyar gazdákat támogatja miniszter úr? – teszik fel a kérdést, bár a tanulmány szerzője is szimbolikus (elenyésző) számú beletepülés lehetőségét vizsgálta. Esetleg 20–25 családra gondolt. Egy értelmetlen ötlet kibontását végezte el: bemutató gazdaságok szervezéséhez ugyanis nem kell földtulajdon, elég a földbérlet. Azért sem kell támogatni a földtulajdonszerzést, mert a föld nálunk sokkal olcsóbb, mint Hollandiában. De az ötlet arra igazán jó volt, hogy annak ürügyén a Kisgazdapárt politikájának hitelességét kétségbe lehessen vonni, a vezetőket le lehessen járatni, nagy zavart lehessen kelteni.

Már a kirobbantás idején nyilvánvaló volt a számomra, hogy több olyan eleme van a botránynak, amit konstruáltak, ami életszerűtlen. És zavarba ejtő volt az időzítés. De elképesztő a propaganda ereje, a lejárató kampány intenzitása és folyamatossága. A gyermeteg vonások ellenére látni lehetett, hogy sok minden végig van gondolva. Mint ahogy azt is, hogy a célokat is meghatározták, bár azt nem tudtuk: pontosan miről is van szó? Sejtéseinket pedig elhessegettük. Hogy miért? Olvassák el a könyvben!

A baljós jelek között tapasztalnom kellett, hogy a kormány felügyelete alatt álló nyomozószervek „képtelenek” kideríteni, ki vitt el egy kisteherautónyi (!) iratot az Agrárinnovációs Kht.-ból. Közöttük ezt a tanulmányt, amellyel 2000. májusi elkészülte után senki nem foglalkozott. Gyaníthatóan el sem olvasták. Ne felejtsük el, hogy a hatalmas mennyiségű iratot össze is kellett készíteni, amit sokan láthattak.

A botrány előzményeihez tartozik, hogy az igazgatót kifogásolt teljesítménye miatt 2000. június 30-a körül Torgyán József miniszter beosztásából felmentette. Osváth László egyike volt azon munkatársaknak, akiket a miniszter fiához fűződő barátságuk röpített magasba. Volt közöttük, aki élete első munkahelyén rögtön igazgató lett, mások „hosszabb pályakezdés” után lettek igazgatók. (Osváthnál ez néhány évtized volt.) Torgyán elégedetlensége igen nagy kellett, hogy legyen, hogy elszánta magát erre a lépésre. Osváth után rövid időre akadt új igazgató, mert egészségi állapota miatt hamar betegállományba ment. Őt egy közismert tanácsadó ajánlotta be. Torgyán szerint az illető tanácsadót titkárságvezetője alkalmazta, neki mindössze egy tanácsot adott. Talán éppen ezt? De akkor hova számítja a tanácsadó további személyi javaslatait? Majd a cégnél következett fia másik barátja, Székely Péter, aki állítása szerint egy állítólagos pályázaton indult egyedül és nyerte el az állást. Az iratlopás a szeptember 3-4.-i hétvégén történt, amikor már Székely Péter volt az igazgató.

Bár a kamera felvette az iratok elvitelét, a nyomozás szinte azonnal „megrekedt”. A cég igazgatója kérte a miniszter segítségét és ehhez írt egy levéltervezetet Demeter Ervinnek. Kifejtette: üzleti titkokról mindenképpen szó van, de a nyomozás egy helyben áll és hogy milyen károk származnak ebből. Kérjük, lépjen Demeter közbe, intézkedjen. Torgyán a tervezettel egyetértett, de titkárságvezetőjén keresztül visszaküldte azzal: én írjam alá a levelet. Ő nem akar ebben közreműködni. Demeter nem válaszolt a levélre, ekkor Pintér Sándor belügyminiszterhez fordultam. Ő sem produkált eredményt, sőt az eljárást a rendőrség megszüntette. Pedig a biztonsági kamera felvételei mellett más is megkönnyíthette (szerintem könnyűvé tette) a nyomozást: pontosan tudták, kinél vannak ilyen iratok, vagy legalábbis másolataik. A publikációkból ismertek voltak a médiumok, a felszólalásokból és a hivatkozásokból a politikusok.

2001 júniusában, néhány nappal mentelmi jogom kiadása előtt a TV2-be mentem, hogy ott nézzem meg az Eltűnt milliárdok nyomában című műsort. Torgyán engem jelölt ki maga helyett, hogy részt vegyek a vetítésen és a kommentáláson. Pedig ő, aki közvetlen, napi kapcsolatban állt az Agrárinnovációs Kht.-val, vagy még inkább a cégvezető sokkal jobb választás lett volna. Én viszont annyira nem folytam bele az operatív ügyekbe, hogy csak általánosságokat mondhattam, részleteket nem. Akkor sem, amikor átutalásokról beszéltek és üres istállókat mutogattak. Évekkel később tudtam meg az igazgatótól, hogy az elődje által elbírált pályázatot sikertelennek nyilvánította és a már megítélt összegek átutalására nem került sor. Viszont még a korábbi szándékot tükröző iratokat lopták el, és erre építették a műsort: átutalták az ilyen-olyan összegeket, de semmi nem valósult meg!

A TV2-ben, a műsor alatt a műsorvezető, Pálffy István mellett rengeteg irat volt felhalmozva. Egy jó nagy kupac. – Jé, megvannak az ellopott iratok! – csodálkoztam rá a helyzetre. Két nap múlva a rendőrség kiszállt és elvitte az irathalmokat, de előtte megnyugtattak mindenkit: nem vizsgálják, hogyan került hozzájuk! A kétnapos „türelmi időben” a Magyar Hírlap „baráti szívességként” még áttanulmányozhatta a dokumentumokat és újabb „leleplezésekkel” örvendeztethette meg a közvéleményt. És önmagát, hiszen „alkotó módon” dolgozta fel a számára ismeretlen tartalmú és összefüggésű anyagokat. Megírták tehát: ahogy ők látták…

Az iratlopás után az eredeti iratokból készült másolatok tömegei rövidesen „eljutottak” a sajtóhoz és a parlamenti pártokhoz (ahogy humorosan mondani szokták: „befújta a levélszekrényükbe a szél”), folyamatosan muníciót adva a botrányokhoz, miközben mi, akiknek választ kellett volna adnunk a záporozó kérdésekre, gyanúsításokra, vádakra és sértésekre, sokáig nem jutottunk hozzá a dokumentumokhoz. Tehát nem tisztázhattuk a „feldolgozott információk”, a legendák kiinduló alapjait.

Az iratlopás után alig több mint két héttel robbantották ki a holland telepesek állítólagos betelepítése körüli botrányt, ami valójában egy tanulmányról és megrendeléséről szólt.  Mint később kiderült, az 54 oldalas anyagot 1,2 millió forint plusz áfáért rendelte a Kht. Májusban kifizették, a jelek szerint viszont talán el sem olvasták. A minisztériumi vezetőknek pedig, akiknek állítólag rendelték, be sem mutatták. „Mellesleg” olyan témában rendeltek tanulmányt, ami illetékességüket messze meghaladta.

A botrány szeptember 20-ára időzítve robbant ki, ezen a napon jelentette meg írását a Világgazdaság című napilap. Az írás ezekkel a fő- és alcímekkel jelent meg: „Az FVM munkaszervezete külföldiekkel lendítené fel az agráriumot. Holland telepesek jönnek? Holland telepesek Magyarországon.” A cikkben másolatban közölték a tanulmány egy részletét, néhány sorát, jelezve, hogy rendelkezésükre áll a tanulmány. Adatokat is közöltek az anyagból: eszerint pl. az AI Kht.-n belül koordinációs bizottságot alakítanának ki, a munkatársaknak havi 300 ezer forint fizetést javasolnak. Összesen évi 20-22 millió forintot. Stb.

Ezen a napon, előzetes meghívás alapján Torgyán történetesen éppen a mezőgazdasági bizottság ülésén vett részt. Itt érte és teljesen váratlanul az első durva támadás. Bár megválaszolt, számtalan esetben rótták fel neki az ügyet a parlamentben és a sajtóban. A tanulmányért és annak mondanivalójáért a minisztert és a politikai államtitkárt téve felelőssé. Sőt, rájuk fogva az egész ügyet, amihez nem volt közük. A bírósági tárgyaláson az egyik vádlott elmondta: bár mindenki azt igyekezett állítani, hogy ez Torgyán miniszter ötlete volt, tényleg nem volt az.  Ahogy az életmódnapot sem Szabadi Béla találta ki, hanem ő, még egyetemista korában. Azóta szerette volna megvalósítani.

A tanulmányt „kézhez véve” azt viszont mindenki felismerte, mit profitálhat az ügy „alakításából”. Soha nem volt annyi földvédő, mint akkoriban (és persze szigorúan e tanulmány kapcsán). A parlamenti pártok között a tényleges ellenzéken kívül (MSZP, SZDSZ) a kormányzati szerepre ácsingózó „ellenzéki” MIÉP és a „very small brother”, az MDF is.  Tehát egy kormánypárt.

Medgyasszay László – narancsos háttérrel

Medgyasszay László – narancsos háttérrel

Példaszerűen éppen az ő akkori képviselőjüket, Medgyasszay László mondatait idézem. (Jelenleg a KDNP-frakcióban ül.) Medgyasszay mellesleg nemcsak a „szövetséges” MDF képviselője, hanem Torgyán egyik hivatalosan felkért tanácsadója is volt. (Olyan politikusok és politikaközeli szakértők társaságában, mint pl. Tímár György vagy Farkas Sándor fideszes mezőgazdasági bizottsági elnök felesége.) Medgyasszay a parlament 2000. szeptember 29-i ülésén „mennydörgött” (már 26-án, az első lehetséges alkalommal elkezdődött a roham e kérdésben és a válaszok és a tények ellenére kitartott egészen 2000 végéig, amikor az országgyűlés befejezte a munkáját).

Medgyasszay azonnali kérdésében ezt állította: „Az elképzelés szerint, tehát ha a “holland’ jelzőt elhagyjuk, akkor egész Nyugat-Európa jöhet. Ennek a jól és alaposan kidolgozott programnak a célja – nem túlzok – felér egy hazaárulással.” (Szerencse, hogy hozzátette: nem túloz. Mit mondott volna, ha szerinte is túloz?)

Majd rögtön így folytatta:

„Ugyanis miről van szó? Bár az anyag több helyen igyekszik bebizonyítani, hogy a tervezet fõ haszonélvezői a magyar termelők kell hogy legyenek, több helyen szinte cinikusan kiviláglik, hogy az eredmény éppen ennek az ellenkezője lenne. A program készítői megállapítják például, hogy a magyar gazdálkodók többsége nem lesz képes felvenni a versenyt a betelepültekkel. Olvasni lehet az anyagban a magyar gazdálkodók szakmai tudásának lesajnálásáról, a magyar munkavállalók negatív morális minősítéséről, a betelepülők nagyüzemi vágyairól és a bérmunkával kapcsolatos várható fejleményekről. Különösen figyelemre méltó a földhasználattal és a földtulajdonlással kapcsolatos fejezet, a földtulajdonszerzés lehetőségének megkeresése a betelepülők részére.”

OMÉK: Torgyán mögött, a háttérben a Farkas-házaspárt. Képviselő és szakértő

OMÉK: Torgyán mögött, a háttérben a Farkas-házaspár. Képviselő férj és szakértő asszony

A kampányból hivatalosan csak egy parlamenti párt maradt ki, a Fidesz. Védelmet nem ad: szabad folyást enged az eseményeknek, amelyek nyilván érdekében állnak. (Erről később.)

A vélt esetet tehát felnagyítják (felfújják): a tanulmányban körbejárt javaslat csekély méretét, 20–25 holland család (!) állítólagos letelepítését és földhöz juttatását hazaárulásnak nevezik. Pedig a vállalatvezetői kezdeményezést eleve a saját értékén kellene kezelni, mindenekelőtt dilettánsnak és önkényesnek kellene tartani.

De feltehetőleg másnak is, hiszen a tanulmányba eleve igyekezett a megrendelő és a szerző „beépíteni” pl. engem. Semmit nem tudtam a „remek ötletről”, ahogy a bírósági tárgyaláson a tanulmány alapgondolatát nevezte Diós Erzsébet bírónő, miközben eleve látható kellett, hogy legyen teljes értelmetlensége és öngyilkos következménye, ami később tényszerűen igazolódott is. Ha a külföldi tapasztalatokat akarom elterjeszteni, és ehhez mintagazdaságokat szervezek és ha külföldi gazdákat alkalmazok, nem kell földtulajdonhoz juttatni őket. A kérdésen való bármilyen meditáció – a lehetséges kényes vonatkozások és az esetleges kiforgatások esélye miatt – a miniszter kompetenciája és egyben felelőssége. Értelmetlen és káros következményű anyagot rendeltek. Ez lehet önkényesség, szakszerűtlenség, alkalmatlanság.

De, hogy tudatosan igyekeznek a számunkra ismeretlen tanulmányt már irományban is velünk összekapcsolni, az más következtetésre ad alkalmat. Kitalálták és leírták ugyanis a „szerepemet” a betelepítésben, én vezettem volna – mint hónapokkal később megtudtam – a betelepítési „megfigyelőbizottságot”, amit lehet humorosnak tartani, de valójában nehéz másként felfogni, mint tudatos károkozásnak. Mint ahogy azt sem lehet másként, hogy a minisztérium cége által megrendelt tanulmány a „holland gazdák betelepítésének ügyét” nagyvonalúan az FVM-nek ajándékozza  és ezzel „belevonja” a tárcát az ügybe, mögötte láttatja valós kigondolóként.

A tanulmány mellett a média és a politika is mindenáron – akármilyen erőszakoltan is – bele akarja keverni a tárca vezetőit. A belekeverés részben a tények átköltésével, fantáziálgatással, részben „logikai úton” történik.

Kis Zoltán

Kis Zoltán

Könyvemben írok Kis Zoltán sajátos érveléséről, amit október 11-én a Blikknek adott elő:

„Saját szakállára nem kezd el dolgozni egy száz százalékosan FVM tulajdonban levő kht. Korábban mi mindenről tudtunk, még egy kétmilliót érő mérőműszert is behoztak a vezetői értekezletre vásárlás előtt. Minden kifizetésről a legfölső vezetés véleményét kellett kikérni. Ha a miniszter nem volt itthon, akkor a közigazgatási vagy a politikai államtitkár hagyta jóvá. Tudtommal ez nem változott meg, így az FVM vezetésének tudnia kellett a holland gazdák betelepítéséről.”

Hibás kiindulópont, hibás következtetés és hibás eredményKis Zoltán logikája alapján. Kis persze nem nagyon volt benne a dolgokban: minisztériumi napjain is mással foglalkozhatott. És nem hiszem el, hogy ennyi cégnél a tárca vezetője minden vállalati ügybe belefolyhatott. A gyakorlat is változott, mégpedig a vállalatvezetői önállóság irányában.

Az ilyen spekulációkra sem volt könnyű válaszolni, mert a pogromhangulat akadályt jelentett. Még nehezebb volt az írásokból citált állítólagos tényekre reagálni, mivel számunkra nem álltak rendelkezésre iratok. De ha lettek is volna, a hisztérikus légkörben nem sok esélyünk lett volna bármit is tisztázni.

Így jártam egy másik „érvvel” is. Azzal, hogy tudnom kellett a tanulmányról, mert alapítói határozatban rendeltem el az egymillió forint feletti szerződések bemutatását. Az anyagért ennél kicsit többet fizettek, ergo – szögezték le – Szabadi tudott a holland gazdák betelepítésének szándékáról! Hiába mondtam el néhányszor, hogy a rendelkezés június 30-ától volt érvényes, amikor már más volt az igazgató és a határozat nem volt visszamenőleges hatályú. Életbelépése után sem én nézegettem a szerződéseket, hanem egy szakmai bizottság.

Már a botrányt kirobbantó cikkben (Világgazdaság, 2000. szeptember 20.) olyan megfogalmazások vannak, amelyek félreviszik a dolgokat. A lap – sajátos módon és helytelenül – az Agrárinnovációs Kht.-t nem cégnek, hanem munkaszervezetnek nevezi. Nem véletlenül, hiszen azt is írják, hogy a kht. Szabadi Béla irányítása alatt áll. Céget bizonyára nem irányíthatnék, munkaszervezet irányítása szerintük nyilván elmegy. Kénytelen voltam helyreigazítást kérni, ami a VG másnapi számában részben meg is jelenik: „Az FVM vezetésének nem volt tudomása a hivatkozott tanulmányról, így Szabadi Béla államtitkárnak sem, aki egyébként politikai államtitkár, és nem ügyvezető igazgató, tehát egyébként sem ő irányítja a céget. Szabadi Béla a felügyeletet gyakorolja, ami nyilván nem azonos az irányítással.”

De hiába a helyreigazítás, a kifogásolt megfogalmazás újra és újra előjön.

Sok képtelenséget észrevettem és sok mindent kikövetkeztettem. Teljesen életszerűtlen volt pl., hogy egy Kht., ráadásul egy olyan felkészültségű vezetővel, mint a megrendelő-igazgató, Osváth László, olyan feladatot kapjon, hogy egy kifejezetten kényes politikai kérdést járjon körül. Ha Torgyán minden nyilatkozata és látható meggyőződése ellenére mégis le akart volna telepíteni holland gazdákat Magyarországon, ebben egészen más utat járt volna. Megbeszélte volna néhány dogmatikus kisgazdával, vagy még ezelőtt elmegy Orbánhoz és együtt latolgattak volna. Torgyán még az FTC-elnökségét is csak Orbánnal való beszélgetése után vállalta el.

Megdöbbentő, hogy a miniszter hollandiai tárgyalásáról, annak állítólagos témájáról a tanulmányban olvashatnak. Ez önmagában kizárja azt, hogy a (minisztériumi) felső vezetésnek szólna az anyag, hiszen senki nem szereti és nehezen viseli el, ha valamibe belekavarják. Lentner Csaba 2000. szeptember 26-án azonnali kérdésében ezt mondta: „Kedves Miniszter Úr! Ismeri ön Laurens Jan Brinkhorst urat? Õ a holland mezőgazdasági miniszter. Holland kollégájával ön még augusztus 21-én megállapodott, hogy kidolgozzák a feltételeit annak, hogyan lehet holland gazdálkodókat telepíteni Magyarországra. Az a projektterv, amit ön nem ismer, itt van a kezemben (Felmutatja.), 38 számozott oldalt tartalmaz, fénymásolati példányban a rendelkezésére tudom bocsátani.”

Torgyán tanúkénti meghallgatásán a holland gazdák ügyéről is beszélt. A kapacitálások ellenére természetesen most is elzárkózott attól, hogy a dilettáns akciót ő gondolta volna ki. Ezen magától értetődően az sem változtatott, a bíróságnak tetszett a tanulmány… Torgyán ugyanakkor elmondta, hogy a holland miniszterrel remek kapcsolata volt. Ezt azzal is javította, hogy magyar folklórral is a kedvében járt. A szokásos egyes szám első személyben elbeszélve: „az AMC Kht.-val gyönyörű szép magyar lányokat hoztam ki Hollandiába és csárdásruhába öltöztettem őket. A miniszter úr nyakába akasztattam egy nagy paprikaköteget, és azt mondta, mindenben segít. Kifejezetten kitaláció, rágalmazás, valótlan tényállítás, hogy néhány holland gazdát befogadna a magyar állam. Ez nagyon rossz ötlet lett volna.”

A holland miniszter itt hallgatja a zenét

A holland miniszter itt hallgatja a zenét

A táncosokat kiszállító Agrármarketing Centrum Kht.-t különben egy másik barát, Bercsényi László vezette.

Megmagyarázhatatlan volt az is, hogy a tanulmányíró, nyilván konzultációk alapján, nemcsak a minisztert és a politikai államtitkárt keverte bele a betelepítésbe, hanem Jakab Istvánt is beleírta. Mármint a vezetése alatt álló Magoszt. A tervről Jakab a Világgazdaságtól értesült. Jogosan meg volt döbbenve.

A terv készítői azt javasolták, hogy a hollandok áttelepítésének programjába vonják be.  Jakab nyilatkozott, ezt mondta: „Elfogadhatatlan, hogy a magyar gazdatársadalom megerősítése helyett vannak, akik annak meggyengítésén dolgoznak.” Jakab István persze szintén nem ismerte a tervezetet, azt számára a VG interpretálta. A botrány tehát részben a tanulmány „közzétételének” (kikerülésének) módjából és az ezzel együtt járó értelmezésekből is adódott.

Jakab Istvánnal a színpadon. Magyar Gazda rendezvény, Debrecen, 1999. november 18.

Jakab Istvánnal a színpadon. Magyar Gazda rendezvény, Debrecen, 1999. november 18.

A botrányban láttam a kormány passzivitását (nem tesz semmit, nem derít ki semmit, nem áll ki az interpellációk elfogadását leszámítva) és a Kht. igazgatójának az aktivitását. A kettő között bármi összefüggést feltételezni nem volt alapom.

A botrány 2000. szeptember 20-án tört ki. És két hónap múlva újabb érdekes fordulat következett be. A 2000. november 25-26-i informális kormányülésen, Őszödön Orbán Viktor tesztelte, mennyire szilárd a kisgazda politikusoknak a termőföld kérdésében elfoglalt álláspontja. Nyíltan azt javasolta, adja fel a Kisgazdapárt kemény álláspontját a külföldiek termőföldszerzésével kapcsolatosan. A magyarázat szerint: így könnyebb lesz a csatlakozás. Ma már tudom, hogy „merev” álláspontom adhatta meg a végső lökést az ellenem nemsokára elinduló hadjárathoz.

Mindezt azért is foglaltam össze, mert olyan új információk derültek ki a bírósági tárgyaláson, amelyek arra utalnak, hogy külső szervezők állhattak e kampány mögött. Egyre inkább feltárulnak egy lehetséges forgatókönyv lapjai. És mielőtt az összeesküvéseket (másoknál!) tagadók összeesküvés elméletre hivatkoznának, hadd emlékeztessem őket arra, hogy a politika általában nem mentes az összeesküvésektől. Azt, hogy erről van-e szó, nem lehet előre és eleve eldönteni. Nagy kár, hogy a sajtó nem látogatta a tárgyalásokat: sok minden kiderült, amiről tájékoztatás hiányában nem tudhat a közvélemény.

Arra tehát nem gondolhattam, ami sok évvel ezután kiderült: a tanulmány elkészítésében és ezzel egy kényes politikai kérdés illetéktelen megválaszolásában két kormánytisztviselő is részt vett – alvállalkozóként. Egyikük 100 ezer, másikuk 80 ezer forintot fel is vett ezért. Egyikük (Mikó Zoltán) azelőtt az FVM-ben dolgozott, és ha nem is a referatúrára (lásd a Gripenekről szóló anyagot), de a Torgyánnal szembekerültek másik gyűjtőhelyére, az államkincstárhoz került. Jogászként is ismerte Torgyán álláspontját a termőfölddel kapcsolatban. Ennek és elmenetele ellenére most mégis Torgyánnak akar tanácsot adni. A másik szakértő a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának tanácsosa, majd főosztályvezető-helyettese (Pete Nándor). Pedig ő a Szabad tőkeáramlás fejezetben tárgyaló volt. Tudnia kellett, hogy beosztásával bizonyára összeférhetetlen az említett szakértői szerepe. És vajon ki hatalmazta fel a team vezetőjét, Tóth Pétert, az Agrár Európa Kft. ügyvezetőjét, hogy elmenjen Hollandia magyarországi nagykövetéhez, majd több ízben is hivatalosan tárgyaljon a követség tanácsadójával? Kérve, mobilizálják kapcsolataikat, hogy felső helyen fogadják. Kiutazott Hollandiába, szállodai szobát vett ki, elment az illetékes minisztériumba, bejelentette: dolgoznak azon, hogy hollandok Magyarországra települjenek. Helyettes államtitkár partnere valósággal ajnározta. És megígérte: ha elintézik 20-25 holland család betelepülését, kitüntetést kapnak a királynőtől!

A tárgyaláson megvolt a lehetőség arra, hogy további részletek táruljanak fel, erre azonban nem került sor. A megrendelő-igazgatóra talán nem akarták rábizonyítani, hogy aligha volt úgy, ahogy állította. Például, amikor arról beszélt, hogy két embert is fel kellett vennie, hogy Szabadi Béla médiaszerepléseit megszervezzék. Hiába mondtam, hogy nekem erre igazán nem volt szükségem, de különben a tárcának sajtófőosztálya van. Egy másik alkalommal a megrendelő-igazgató így foglalta össze – a társasági törvénnyel szemben – a cégvezetői feladatait és a minisztérium felelősségét:

„A minisztérium volt a gazdánk, a minisztérium mondta meg, hogy mit csináljunk, ő volt a tulajdonosunk, ebben a témakörben is és mindenben.”

Amikor pedig rákérdeztek: tudott-e Torgyán hollandiai tárgyalásáról, az érintett rosszullétére hivatkozva szünetet kért. Ezt azonban csak válasza után biztosították. Így mégis kimondta. Tudott róla. Honnan? – kérdeztem volna meg. Ehelyett a megrendelő-igazgató öntudatosan hozzátette saját értékelését a tárcáról: „Egy jó kormányhivatalnál ez természetes, hogy így működik.”

Ezek szerint a miniszter egy jól működő kormányhivatalnál (minisztériumban) beszámol cége vezetőjének: mi volt a bizalmas tárgyalásán. (A holland miniszterrel folytatott megbeszélésekről egyébként jegyzőkönyv készült, de ebben egyetlen mondat nem tett említést a betelepítésről.) Ha további ellenvetéseket tettem volna, megkapom a szokásos választ: akkor ez nem volt normális minisztérium! Eszerint még mindig tanulhatok a kormányzati munkáról és a feladatokról.

Zavarban vagyok a tapasztalataimmal. És azzal, érnek-e azok egyáltalán valamit ebben a virtuális világban?

2 responses to “Holland telepesek

  1. I seriously love your website.. Great colors & theme. Did you create this amazing site yourself? Please reply back as I’m planning to create my very own site and want to find out where you got this from or what the theme is called. Thanks!

  2. I really enjoy reading through on this website, it has got superb articles. “It is easy to be nice, even to an enemy – from lack of character.” by Dag Hammarskjld.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.